Az új idényben először játszott hazai pályán az Inter Gyergyó teremfocicsapata. Az országos másodosztály második fordulójában a Futsal Ceahlăul Piatra Neamț volt a vendég a szárhegyi csarnokban.
Mindkét csapat edzőjének nélkülöznie kellett néhány alapemberét a kedd esti találkozón, ennek ellenére színvonalas összecsapást láthatott a közönség.
Az első félidőben az Inter alaposabban próbálta kiépíteni helyzeteit, a Ceahlăul pedig sorra kivédekezve azokat gyors kontrákkal veszélyeztetett. Nem igazán talált fogást egymáson a két gárda, aztán a játékrész vége előtt három perccel a vendégek találtak be egy ellentámadás után.
Szünetig nem sikerült egyenlíteni, de a második félidő második percében már 1–1 állt az eredményjelzőn.
Nem tartott sokáig az öröm, hamar visszavették a vezetést a moldvaiak, és ezt az állást csak közel negyedóra után tudta megváltoztatni az Inter.
Vészkapusra váltottak az ezúttal lilában játszó zöld-narancsok, a 37. percben pedig egyenlítettek, majd egy perccel később át is vették a vezetést, amire ismét fél percen belül válaszolt az ugyancsak vészkapussal támadó Ceahlăul, kihasználva a hazaiak összekuszálódott védelmét.
Negyven másodperc volt még a játékidőből, az Inter továbbra is üres kapuval támadott, az emberfölény pedig ismét meghozta gyümölcsét,
12 másodperccel a végső sípszó előtt egy újabb találatot jegyezhettek, a vendégcsapatnak pedig már sem ideje, sem energiája nem maradt az egyenlítésre.
Most egy kis szünet következik a bajnokságban, október első hétvégéjén a Segesvári Pro Tineret otthonába látogat az Inter Gyergyó. A Kereszthegy viszont játszani fog, bepótolja az első fordulóból elhalasztott meccsét a Pro Academy Fălticeni ellen (szombaton 15 órakor kezdődik a találkozó a gyergyóremetei sportcsarnokban).
Az összecsapást nyilvánvalóan jó hangulatban várják a remeteiek, hiszen múlt hét végén Galacról is sikerült elhozni a három pontot, pedig az United II.-ben több olyan labdarúgó is pályára lépett, aki az 1. Liga élvonalához tartozó galaci együttesben is meghatározó szerepet játszik. A Kereszthegynek most jó esélye van arra, hogy két győzelemmel, hat ponttal kezdje az idei bajnokságot.
Teremlabdarúgás, 2. Liga, 2. forduló:
Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Futsal Ceahlăul Piatra Neamț 4–3 (0–1),
gólszerzők: Marius Cioloboc 2, Flavius Cioată és Mezei Imre, illetve Robert Grigoriţă 2, Andrei Nistor.
További eredmények a 2. fordulóból:
Galaci United II.–Gyergyóremetei Kereszthegy 3–5 (2–3)
Marosvásárhelyi VSK–Segesvári Pro Tineret 12–4 (4–0)
Pro Academy Fălticeni–Fortius Buzău 3–8 (2–4)
A Kézdivásárhelyi SE szabadnapos volt.
Teremlabdarúgó 2. Liga, 2018–2019-es szezon
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Marosvásárhelyi VSK | 13 | 11 | 0 | 2 | 83–36 | 33 |
| 2. | Kézdivásárhelyi SE | 12 | 8 | 1 | 3 | 86–52 | 25 |
| 3. | Galaci United II. | 13 | 8 | 0 | 5 | 48–44 | 24 |
| 4. | Fortius Buzău | 11 | 7 | 0 | 4 | 58–47 | 21 |
| 5. | Gyergyóremetei Kereszthegy | 13 | 6 | 1 | 6 | 50–58 | 19 |
| 6. | Futsal Ceahlăul Piatra Neamț | 13 | 4 | 0 | 9 | 72–67 | 12 |
| 7. | Inter Gyergyó | 12 | 2 | 1 | 9 | 44–71 | 7 |
| 8. | Segesvári Pro Tineret | 13 | 2 | 1 | 10 | 50–116 | 7 |
| 9. | Pro Academy Fălticeni | 0 | 0 | 0 | 0 | 0–0 | 0 |
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!