A marosvásárhelyi együttes előző mérkőzéseihez viszonyítva hasonló forgatókönyv szerint alakult a szombat délutáni találkozó az alsóház visszavágó-sorozatában. Mindkét csapat megpróbálta legjobb játékát nyújtani, a támadó futballt erőltette, és megvoltak a helyzeteik, azonban a gól elmaradt.
Az első félidőben kevesebb lehetőség alakult ki a kapuk előtt, az elején az ASA egy szögletet követően Bănel Nicoliță révén veszélyeztetett, míg a másik oldalon szünet előtt Valentin Crețu becsapós távoli kísérlete kevéssel ment mellé. Az utolsó negyedórában mindkét félnek nagy lehetőségei voltak a győztes gól megszerzésére, de a két kapus nagyokat védett: előbb a vendégek Sabin Lupu egyéni akciójával és Eric de Oliveira kapufájával, majd a vásárhelyiek Ciprian Rus szöglet utáni fejesével és Nicoliță lövésével nyerhettek volna.
A sereghajtó ASA a Zsilvásárhelyi Pandurii elleni hazai és a Jászvásári CSM Poli elleni idegenbeli meccsek után sorozatban harmadszor játszott 0–0-s döntetlent, ráadásul
legutóbbi hat mérkőzésén az alsóházban csupán egy gólt szerzett, azt is tizenegyesből, az FC Voluntari vendégeként 2–1-re elveszített találkozón.
Az újabb pontvesztéssel tovább csökkentek a Ionel Ganea által irányított vásárhelyiek élvonalban maradásának esélyei: hat fordulóval a vége előtt az ASA jelenleg négy pontos távolságra van a pótselejtezőt érő helyen álló Panduriitól, illetve az utolsó előtti helyezett Concordia Chiajnától, amellyel pénteken idegenben játszik újabb sorsdöntő mérkőzést.
Labdarúgó 1. liga, rájátszás, alsóház, 8. forduló, Marosvásárhely, Sziget utcai stadion, 1000 néző:
Marosvásárhelyi ASA–Medgyesi Gaz Metan 0–0.
ASA: Pap – Velayos, Constantin, Tudose, Mendy – Dică (Dulap, 85.), Gorobsov, Ferfelea – Nicoliță, Ciolacu (Lemnaru, 65.), Sin (Rus, 71.). Edző: Ionel Ganea.
Gaz Metan: Greab – Crețu, Buzean, Trtovac, Rugaszevics – Bic (Onanga, 90+2.), Danci, Munteanu, Eric, Curtean (Lupu, 73.) – Sikorski (Buziuc, 53.). Edző: Cristian Pustai.
Vezették: Ionuț Coza (Cernica, Ilfov), Ovidiu Artene (Vaslui), Szabó Gerő (Kolozsvár).
Felsőház:
FC Viitorul–Astra Giurgiu 3–2 (2–1),
gólszerzők: Morar (40., büntetőből), Săpunaru (44., öngól), Țucudean (77.), illetve Niculae (12.), Alves (90.).
Vasárnap:
20.30 Kolozsvári CFR–CS U Craiova.
Hétfő:
20.30 Bukaresti Dinamo–Bukaresti Steaua.
Alsóház:
Concordia Chiajna–Jászvásári CSM Poli 0–0.
Vasárnap:
Zsilvásárhelyi Pandurii–FC Voluntari 1–3 (0–2),
gólszerzők: Surugiu (82.), illetve Cazan (33,), Papadiuc (38.), Cernat (67.).
Hétfő:
17.30 Temesvári ACS Poli–FC Botoșani.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!