„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a tavalyi évről, az a tempó és munka, ami be lett fektetve, vezetett oda, ahol tartunk jelenleg. Ezt a korábbi években el sem tudtuk volna képzelni. Tavaly 93 versenyen vettünk részt, 38 házi bajnokságokunk volt. Ezek olyan számok, hogy kikerekedik az ember szeme tőlük. Így
nekünk rövid és hosszú távon is egyre több célt kell kitűznünk. Ezen kívül volt hat edzőtáborunk, 18 nemzetközi versenyünk – köztük a válogatott megmérettetések, összesen 281 napot versenyeztünk tavaly” – kezdte összegzőjét György István, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK vezetőedzője.
Kiemelte, hogy az a legjobb hír, hogy minden korosztályban ott vannak az élmezőnyben, hazai és nemzetközi szinten is. „Mindezt úgy értük el,
– emelte ki György.
Ahogy a vezetőedző említette, a felnőtt csapat ezüstéremet szerzett a Szuperligában – ez az udvarhelyi asztalitenisz legfényesebb érme, továbbá zsinórban harmadik éve szerepelt az ISK-SZAK a Bajnokok Ligájában, míg az Európa Kupában hatodik éve, így kimondható, hogy meghatározó tagja a kontinens legjobb klubcsapatainak. Továbbá a felnőtt csapat tagja, Lucian Filimon a norvégiai Veterán Európa-bajnokság 40–44 éves korcsoportjában egyéniben és párosban is aranyérmet szerzett, míg az A divíziós együttes meghatározó játékosa, Jenei Barnabás a Pécsi Tudományegyetem csapatával Csehországban az Egyetemi Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett.
Ezt követően kitért a fiatalokra, akik a korosztályos versenyeik mellett a felnőtt országos bajnokságban is szerepelnek, hiszen
az ISK-SZAK szuperligás együttese mellett egy az A-ban, míg három a B divízióban szerepel.
„Kiemelném még Toró Dávid tavalyi szezonját, aki jelenleg 77. az U13-as világranglistán, az európait még nem tették közzé, ott az első tízben lehet, míg a románt vezeti. Útjának még legelején áll, tavaly bekerült a nemzetközi szövetség körforgásába, rendszeres lehetősége van korosztálya legjobbjaival készülni. Mindezt pedig úgy érte el, hogy egy évvel idősebbekkel játszott 2023-ban” – folytatta a vezetőedző.
György István a Székely Sport kérdésére elmondta, bizakodó és pozitívan látja a jövőt, céljuk minden évben valami pluszt hozzátenni az előzőhöz képest.
– zárta a sajtótájékoztatót György István.
A versenyek pedig már jövő héten kezdődnek, az U13-as világkupa-sorozat, a WTT Youth Contender első állomását Ausztriában, Linzben rendezik, míg az U12-es és U14-es Román Kupa küzdelmeinek február elején a székelyudvarhelyi városi sportcsarnok fog otthont adni. Addig is folynak az edzések, a fiatalokkal folyamatosan a klub felnőtt játékosai, György Szilárd, Sánduly Levente, Tamás Szabolcs, Balázs Csaba és Mózes Gyula foglalkozik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!