Hirdetés

Fényes a múlt, ködös a jövő a birkózásban

Gálfi Árpád polgármester szerint egy jól megalapozott sportstratégia a legjobb út
Fotó: Erdély Bálint Előd

2019. november 18., 20:20

Tökéletes évet zárt a székelyudvarhelyi birkózás, hiszen a marosvásárhelyiekkel közös csapattal a kadét, az ifjúsági és a felnőtt korosztályban is országos bajnoki címet szerzett. Kiváló eredmények ezek, azonban a jövő már nem ennyire fényes – egyebek közt erről is beszéltek a hétfőn délben tartott sajtótájékoztatón.

2019. november 18., 20:20

Tizenegy országos és négy meghívásos versenyen vett részt a Székelyudvarhelyi Fások SK 2019-ben, és sosem látott jó eredményeket ért el csapatszinten – indította a sajtótájékoztatót Ambrus Sándor, a Fások SK elnöke.

„Tizenhét leigazolt sportolóval vágtunk neki az évnek, kétharmaduk ifjúsági korosztályú, egyharmaduk pedig felnőtt. Ez is a tavaly megfogalmazott elképzeléseinket erősíti, hogy klubunk az utánpótlásra fekteti a legnagyobb hangsúlyt, hiszen anélkül gyakorlatilag nem létezik eredményes sportolás.

Mi továbbra is keressük az utunkat, hogy a különböző támogatásokból kapott összegekkel miként tudunk gazdálkodni, túlélni és egyben tervezni a jövőre

– tette hozzá. Ambrus kiemelte, hogy az anyagi gondokra az egyik megoldás az lenne, ha a Székelyudvarhelyi Városi Sportklub valamilyen formában átvenné a birkózószakosztályt.

„Voltak ez ügyben tárgyalásaink, ám ha a közeljövőben ez az út nem járható, mi akkor is folytatjuk. Számítunk a városi és a megyei tanács támogatására, azonban ezeket más formában kellene megkapnunk” – mondta.

Ambrus Sándor szerint a Fások SK továbbra is az utánpótlásra fekteti a legnagyobb hangsúlyt •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Ambrus Sándor szerint a Fások SK továbbra is az utánpótlásra fekteti a legnagyobb hangsúlyt
Fotó: Erdély Bálint Előd

A sajtótájékoztatón részt vett Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere is. „A városvezetésnek kiemelten fontos a sportklubok és a sporttevékenységek támogatása. Ehhez egy jól elképzelt sportstratégia kidolgozása szükséges. Az utánpótlás-nevelés minden sportágban nagyon fontos, a gyermekeinknek jövőképet kell biztosítani.

Az csak a javukra válik, ha közösségben vannak, versenyeznek, együtt járnak kiszállásokra, és nem a számítógép vagy a telefon előtt töltik a napjaikat

– fogalmazott az elöljáró.

Bodrogi Csaba edző kiemelte, a legnagyobb gond az, hogy nem tudják itthon tartani a sportolókat •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Bodrogi Csaba edző kiemelte, a legnagyobb gond az, hogy nem tudják itthon tartani a sportolókat
Fotó: Erdély Bálint Előd

Gálfi kiemelte, hosszú távú, biztos sportstratégiára van szüksége a városnak. „Hál’ istennek, rengeteg sportág működik Székelyudvarhelyen, erre mindannyian büszkék lehetünk. Ám ahhoz, hogy ezek a sportágak megfelelően működjenek, hosszú távú stratégiára van szükség. Fontos szempont, hogy miként lehet mindent úgy összehangolni, hogy az mindenkinek megfelelő legyen, mivel jelenleg nagyon nehéz az, hogy minden sportágat egyformán és maximálisan támogassunk.”

A polgármester szerint nagyon jó példa a Székelyföldi Kézilabda Akadémiánál kiépített hármas pillér.

„A magyar kormány, a székelyudvarhelyi önkormányzat és a vállalkozók működtetik a kézilabda-akadémiát. Ebben látom a hosszú távú jövőt, szeretném, ha ebbe az irányba mozdulnánk el. Ehhez viszont jó menedzsment, stratégia, szakemberek kellenek. Olyan alapot kell most lefektetni, amire hosszú távon lehet építkezni. Ez a mi feladatunk” – emelte ki.

Hirdetés

Bodrogi Csaba, az Iskolás Sportklub birkózóedzője szerint egyedülálló dolog az országban, hogy mindhárom korosztályban egy közös csapathoz jutott a csapatbajnoki cím.

„Nem hiszem, hogy valakinek ebben a sportágban sikerült ezt eddig elérnie, mint nekünk. Januárban nagyon jó döntést hoztunk, amikor összefogtunk Marosvásárhellyel, mivel önerőből egyik klub sem tudta volna elérni ezeket a kiváló eredményeket. A bajnoki címekhez elengedhetetlenek a támogatások, hiszen ezekből sikerült felszereléseket, formaruhákat, vitaminokat vásárolnunk a sportolóknak, akik kiváló eredményekkel hálálták meg a bizalmat. És nem utolsósorban hosszú évek után sikerült egy eredményjelző táblát is beszereznünk” – mutatott rá.

A vadonatúj eredményjelző •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

A vadonatúj eredményjelző
Fotó: Erdély Bálint Előd

A birkózóedző emlékeztetett arra, hogy az eredményes év ellenére nagyon nehéz helyzetben van a sportág. „Ha a mázat levesszük, akkor a valóság nem szép:

a hosszú évek során kinevelt sportolóink lassan kikopnak, abbahagyják a birkózást, másfelé mennek. Nekik is meg kell élniük valamiből, mi pedig nem tudjuk magunkhoz láncolni őket, erre mihamarabb megoldást kellene találni.

Jövőre megpróbáljuk megismételni az idei eredményeket, de nagyon nehéz lesz. Most az utánpótlás-nevelésre kell helyeznünk a hangsúlyt, új generációt kell kinevelnünk. Lassan, okosan, 5–6 év alatt elérhetünk oda, hogy ismét olyan évünk legyen, mint a 2019-es” – zárta beszédét.

László Szabolcs, a Fások SK alelnöke és edzője az idénre maradt versenyekről is beszélt. December 4-én rendezik a Székely Liga második kiírását a birkózóteremben, előtte, november 29-én pedig a jubileumi kiírásához érkezett, 20. Verestóy Tibor Emlékversenyen méretkeznek meg a legfiatalabbak a városi sportcsarnokban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Pályán az FK Csíkszereda, Fradi–Újpest és futsal-Eb-döntő – szombaton a tévében

Hazai meccs vár szombaton az FK Csíkszeredára, az Aradi UTÁ-t fogadja, az este kolozsvári derbivel zárul. Az NBI-ben Fradi–Újpest rangadó lesz, folytatódik a téli olimpia, döntőznek a teremlabdarúgó-Eb-n. Minden közvetítés egy helyen.

Az alkotmánybíróság elodázta a döntést a Novák-törvényről

Az alkotmánybíróság elnapolta a döntést Nicușor Dan államfő „Novák-törvényt” kifogásoló beadványával kapcsolatosan, amelyben aggályokat fogalmaz meg a sportklubok számára kötelezővé váló úgynevezett 40 százalékos szabályról.

Idén nem raliznak a Barcaságban – itt a 2026-os versenynaptár

Komoly átalakulás előtt áll a romániai ralisport: a több mint fél évszázados múlttal rendelkező Brassói Rali pénzügyi okok miatt kikerült a 2026-os versenynaptárból, míg a Hargita Rali lesz a második fordulója az idei nyolcfutamos bajnokságnak.

Éremért küzd a svájci rangos versenyen Szőcs Bernadette

A női és férfi mezőnyben a kontinens legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét vonultatja fel a hétvégén Montreaux-ban zajló nagyszabású verseny, amelyen Szőcs Bernadette harmadik kiemeltként az éremszerzésre hajt.

Még tanulnia kell a döntők lélektanát a magyar női pólóválogatottnak

Bár az arany a hollandoké lett, a magyar női pólóválogatott bizonyította, hogy tartósan a világ élvonalához tartozik. Cseh Sándor együttese egy éven belül már harmadszor jutott fináléba, az Eb viszont megmutatta: a döntők lélektanát még tanulni kell.

Szétszórt helyszínek, új sportág, magyar remények – indul a milánói–cortinai téli olimpia

Olaszország ismét téli olimpiát rendez: pénteken Milánóban kerül sor a megnyitóra, miközben a versenyek több alpesi helyszínen zajlanak. A magyar csapat pontszerző helyekben, esetleg egy éremben bízik, a román a részvételnek is örvendhet.

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!