Hirdetés

Félpályás góllal mentett pontot a Dinamo

Nem bírtak egymással a felek Bukarestben
Fotó: telekomsport.ro

2020. szeptember 12., 00:04

Két újonc légiós is betalált a labdarúgó 1. Liga harmadik fordulójának pénteki játéknapján. A Dinamo Bukarest spanyol tízesének gólja egészen különlegesre sikerült.

2020. szeptember 12., 00:04

A kéthetes nemzetközi szünetet követően pénteken két mérkőzéssel folytatódott az élvonalbeli bajnokság alapszakasza. A harmadik forduló nyitómeccsén az Aradi UTA a FC Argeș vendégeként játszott kétgólos döntetlent, majd az esti Dinamo–Botoșani találkozó végeredménye is 1–1 lett.

Hirdetés

Az újoncok pitești-i összecsapásán az UTA a jobbhátvéd Sorin Bustea jól eltalált kapáslövésének köszönhetően sokáig győzelemre állt. A piros-fehérek játékosa mintegy 20 méterről bombázta a jobb alsóba a labdát.

Az aradiak többször is növelhették volna az előnyt, miközben a kapusuknak is akadt dolga. A házigazdák a végjátékhoz közeledve tudtak egyenlíteni, a pár perce becserélt Cephas Malele révén, aki ezen a meccsen mutatkozott a FC Argeșnél.

A lila-fehérek első pontjukat szerezték a bajnokságban, míg a Bálint László vezette UTA sorozatban harmadik döntetlenjét jegyezte.

A Dinamo-stadionban szintén a vendégek kerültek előnybe. Az Európa Liga második selejtezőre készülő FC Botoșani – amely csütörtökön a macedón FK Skendiját fogadja – szerencsés öngóllal vezetett a szünetben. A találatnál közreműködő Ofosu ugyanakkor lesről indult, amit nem szúrt ki a partjelző.

A bukarestiek nem mindennapi megoldással egyenlítettek: a második félidőre becserélt Borja Valle a kezdőkörből, saját térfeléről lepte meg a kapujából kimozdult Eduard Papot, aki 60 méterről kapott gólt.

A Deportivo La Corunánál is megfordult spanyol légiós óriási találattal mutatkozott be a román bajnokságban. A hosszabbításban a Botoșani egyik argentin középpályása, Juan Cascini gyűjötte be második sárga lapját, de maradt a döntetlen.

A moldvaiak két győzelem után veszítettek pontokat, míg a Dinamo még nem tudott nyerni az új bajnoki idényben.

Labdarúgó 1. Liga – alapszakasz, 3. forduló

FC Argeș–Aradi UTA1–1 (0–1)
Gól: Malele (76.), ill. Bustea (10.)

Dinamo Bukarest–FC Botoșani 1–1 (0–1)
Gól: Valle (71.), ill. López (37., öngól)

További program:
Szeptember 12., szombat
15.30 Academica Clinceni–Chindia Târgoviște
18.00 Poli Iași–Medgyesi Gaz Metan
21.00 FC Voluntari–FCSB
Szeptember 13., vasárnap
19.00 Astra Giurgiu–Sepsi OSK
21.30 Kolozsvári CFR–FC Hermannstadt
Szeptember 14., hétfő
21.00 FC Viitorul–Universitatea Craiova

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Universitatea Craiova 5 5 0 0 11–3 15
2. Kolozsvári CFR 5 3 2 0 5–1 11
3. FCSB 5 3 0 2 12–7 9
4. Jászvásári Poli 5 3 0 2 10–12 9
5. FC Botoșani 5 2 2 1 9–5 8
6. Nagyszebeni Hermannstadt 5 2 2 1 8–6 8
7. FC Voluntari 5 2 1 2 6–6 7
8. Academica Clinceni 5 1 3 1 5–4 6
9. Medgyesi Gaz Metan 5 2 0 3 8–8 6
10. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 5 1 3 1 5–5 6
11. Aradi UTA 5 1 3 1 5–5 6
12. Bukaresti Dinamo 5 1 2 2 5–5 5
13. Chindia Târgoviște 5 1 2 2 2–4 5
14. Konstancai Viitorul 5 1 2 2 7–10 5
15. FC Argeș Pitești 5 0 1 4 4–11 1
16. Astra Giurgiu 5 0 1 4 3–13 1

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!