A megmérettetésen négy versenyszámban rendeznek futamokat, a 21 kilométeres félmaratoni távra, az egyéni krosszversenyre (5 és 10 km), a váltóra (4x5 km) és a gyerekek 1 km-es távjára lehetett benevezni.
A szervezők tájékoztatása szerint mind a női, mind a férfi mezőnyben öt kategóriában (18 és 29, 30 és 39, 40 és 49, 50 és 59 év közöttiek, illetve 60 év fölöttiek), míg a gyerekeknél és serdülőknél a 7 év alattiak, a 8 és 11, a 12 és 14, illetve a 15 és 18 év közöttiek korosztályában zajlik a verseny.
A rajtcsomagokat szombaton 9 és 17 óra, valamint vasárnap reggel a verseny előtt 8 és 9 óra között lehet átvenni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában.
A felnőttversenyek 9 óra 45 perckor rajtolnak a Színház térről, míg a gyerekek megmérettetése 12.30-kor kezdődik, a díjátadó ünnepséget pedig a tervek szerint 13.30-kor tartják.
Az esemény miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani, a főtéren való közlekedést már szombaton 16 órától lezárják az autósok előtt és egészen vasárnap 15 óráig nem lehet behajtani a központba és a környező utcákba sem.
A verseny célja az egészséges életmód és a marosvásárhelyi turisztikai látványosságok népszerűsítése.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!