A verseny 21 097,5 méteres távját egyedül vagy váltóban lehet teljesíteni, a hagyományokhoz híven most is lesz mikromaraton a gyerekeknek (210,09 m óvodásoknak és 420,19 m kisiskolásoknak).
A nagy érdeklődésnek örvendő esemény idén új helyszínről rajtol, és új útvonalon bonyolítják le. A szervezők elmondása szerint a Szentgyörgy Félmaraton 2017-es kiírásának „főhadiszállása” a Kós Károly úti bölcsődénél lesz, és innen rajtol a viadal is.
A tervezett útvonal: Kós Károly utca – Cigaretta utca – Gyár utca – Kós Károly utca. A félmaraton rajtja 9.30-kor lesz, a mikromaraton pedig 10 órakor kezdődik. A félmaraton korosztályai: 12–15, 16–19, 20–29, 30–39, 40–49, 50–59, 60–69 évesek, illetve 70 éven felüliek (nők és férfiak egyaránt). Jelentkezni a verseny napján 8 és 9.15 óra között lehet a rajt melletti titkárságon, a nevezési díj a félmaratonra 40 lej, a mikromaratonra és a gyermekek megmérettetésére 5 lej.
Az esemény szervezői díjazzák a nyílt verseny, a váltók első három helyezettjét, valamint a korosztályonkénti legjobbakat.
Minden résztvevő feliratos pólót, emlékérmet és oklevelet kap.
A mikromaratonon résztvevő gyerekek emlékérmet, oklevelet és édességcsomagot kapnak. További információk a 0746–012526-os telefonszámon (Csutak Tamás).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!