Mint ismeretes, a héten kellett volna elfogadja az önkormányzati testület Székelyudvarhely 2023-as éves költségvetéséből finanszírozott, a sporttevékenységekre irányuló vissza nem térítendő támogatások jóváhagyásáról szóló határozattervezetet. Ez azonban nem történt meg, mivel több óvás is történt, emiatt pénteken az önkormányzati képviselők által összehívott tanácsülésen nem tudták elfogadni a tervezetet.
A személyeskedésektől hangos ülésen Gálfi Árpád polgármester felolvasott egy szöveget, amelyben kiemelte, hogy Benedek Árpád Csaba RMDSZ-es képviselő a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK asztaliteniszklub vezetőjét, György Istvánt felhasználva elgáncsolta a világbajnokot adó Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team csapatának mindkét pályázatát.
Az elhangzottakra reagálva György István sajtótájékoztatót tartott, amelyen pontosította, igazából mi is történt.
„Évek óta ez történik. Idén én voltam az, aki felvállalta, hogy mélyebbre megy és nevesíti a dolgokat. Személyesen nagyon sok hideget kaptam ennek kapcsán, cégvezetők, támogatók, magánemberek kerestek meg, de kaptam nagyon sok meleget is.
– kezdte György István.
A csapatvezető kiemelte, hogy az ISK-SZAK idén három sportpályázatot tett le, egyet az utánpótlás fejlesztésére, egyet a felnőtt csapat szuperligás szereplésére, illetve egyet az Európa Kupában való részvétel támogatására. „Adott volt a lehetőség, letettünk egy érvényest pályázatot, hogy ne év közben kelljen összekalapoznunk az európai kupaszereplésre a pénzt. A pályázati elbírálás után az utánpótlásunk 50 ezer lejes támogatást kapott, a szuperligás gárdánk 170 ezret, a nemzetközi pályázatunk viszont nem támogatható lett.
Megnézve a támogatott sportágak listáját, szemet szúrt, hogy a teqball, az országos szövetség megléte ellenére támogatott lett. Hiszen csak olyan klubok, egyesületek pályázhatnak vissza nem térítendő sporttámogatásra, amelyek országos vagy megyei szövetségek tagjai.
– mondta György István.
A klubvezető kiemelte, hogy az óvásukra meg is érkezett a válasz. Az európai kupaszerepléses pályázatukat azért utasították el, mivel a szuperligás pályázatban is ugyanaz a periódus szerepel, és ugyanazok a játékosok indulnak mindkét sorozatban. „Sajnos nincs más választásunk, hiszen ebben a periódusban, júniustól–novemberig elkezdődik a szuperligás bajnokság és a nemzetközi kupa is, és ugyanazok a sportolóink szerepelnek mindkét versenykiírásban. Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy két külön csapatunk legyen. A második óvásunkra azt válaszolták, hogy a fellebbviteli bizottsághoz küldik észrevételünket.
– folytatta György István, majd hangsúlyozta, hogy szerinte jogosan vetették fel ezt az ellentmondást, és feltette a kérdést, ha ők be kell tartsák a törvényeket, szabályokat, akkor másnak miért nem kell?
„25 éves munkánk van benne a szakosztályban, támogatóknak, játékosoknak, edzőknek, hogy erre a szintre elérjünk. Tavaly a Bajnokok Ligájában szerepeltünk, idén pedig a nemzetközi porondon való indulásról szóló pályázatunk nem elbírálható pozitívan, más sportág, ami hivatalosan nem létezik, igen. A szerdai szakbizottsági ülésen politikai vita alakult ki emiatt.
Ennek tükrében vettem részt a pénteki tanácsülésen, kíváncsi voltam, mi lesz. Erre pedig mint klubvezető és a csapatunk egy olyan támadást kapott, hogy csak úgy néztem ki a fejemből. Hogy mi voltunk azok, akik megakadályoztuk a teqballklub támogathatóságát, az asztalitenisz lett a feketebárány” – sorolta az elmúlt napok történéseit.
György István kiemelte, hogy amennyiben a polgármesteri hivatal úgy dönt, hogy bármekkora összeggel támogatja a teqballt, és az önkormányzati képviselők megszavazzák ezt, egy szavuk sem lesz ellene. „Mi soha senkit meg nem neveztünk, személyesen senkire rá nem mentünk. Mi csak egy dologra kérünk mindenkit, hogy tartsuk be a szabályokat, és a pénz a korábban megszabott törvénynek megfelelően legyen elosztva. Az óvás után rengetegen megkerestek, volt, aki mellém állt, volt, aki ellenem szólt, volt, aki arra kért, hogy vonjam vissza az óvást, hogy utólag lehessen megtámadni a hivatalt.
És ha van egy rend, azt tartsuk be. Amikor kaptam a támadásokat, nagyon ideges lettem, így elnézést kérek a reggeli kirohanásért és kijelentésért. Sajnálom...” – zárta a sajtótájékoztatót György István.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!