Hirdetés

Fejlemények a Székelyföldi Ökölvívó Akadémiánál

Magas szintű munka folyik a gyergyószentmiklósi ökölvívó edzéseken

2017. május 19., 11:45

Napi kétórás edzésekkel készülnek a gyergyószentmiklósi GODAKO Bokszklub és egyben a Székelyföldi Ökölvívó Akadémia sportolói a közelgő megmérettetésre. A magyarországi ökölvívás szaktekintélyeivel együttműködve színvonalas munka zajlik.

2017. május 19., 11:45

Januárban történt meg a bejelentés: a GODAKO és az Erdei Zsolt világbajnok irányításával működő Madárfészek Ökölvívó Akadémia közreműködésével akadémiai rendszerű képzés indul Székelyföldön. Az akkori kijelentések nem csak szavak maradtak, valóban komoly munka kezdődhetett el Gyergyószentmiklóson is. Kezdetben a Vaskertes iskola tornatermében zajlottak az edzések, de két hete a Fitpoint edzőközpontba költözött át a 20 fős bokszoló csapat.

Lényegesen jobb körülmények közt folyhat így a munka, van hely a ringnek, bokszzsákoknak, meg egyéb kellékeknek,

Hirdetés

és zuhanyozási lehetőség is van a kétórás kemény tréningek után. Az ökölvívásban ugyancsak fontos szempont, hogy tükrök is vannak a falakon, a sportolók láthatják és kijavíthatják esetleges hibáikat – mondta el Huszár Árpád, a GODAKO vezetője.

Arról is beszélt, hogy az év elején tartott sportágismertető körút hatására az érdeklődés nagyobb lenne, de a jelenlegi létszámmal tudnak megfelelő módon foglalkozni az edzők.

Szoros az együttműködés a magyar szövetséggel

Erdei Zsolt (Madár) időközben a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke lett, ez változást jelent a gyergyószentmiklósi boksz számára is. Huszár Árpád úgy véli, a szakma veszített azzal, hogy a legjobb szakember sportvezetői pályára váltott. Amikor Madár tartotta az edzéseket, az a gyermekeknek 10–20 százalékos pluszt jelentett – tette hozzá.

Erdeinek ugyanakkor sportvezetőként is szoros a kapcsolata a gyergyóiakkal, a közeljövőben is személyes egyeztetés lesz közötte Zsolt és Huszár Árpád között. Ezen túlmenően pedig már eldőlt, hogy június 7. és 10. között

három szakedzőjével Gyergyószentmiklóson vesz részt edzéseken a magyar ifjúsági válogatott.

A jövő hónap második felében pedig a felnőtt válogatott érkezik, természetesen irányítóikkal együtt. Közös edzések lesznek, a helyi trénerek számára hatalmas szakmai tapasztalatot jelent ez. Amint Huszár Árpád elmondta, két fiatal edző dolgozik az itteni ökölvívókkal, Pál Norbert és Réti Zsolt szakképzéseken is részt vehetett már. Így, a magyar szakemberek irányítása mellett, magas szintű munkát tudnak végezni a székely bokszoló palántákkal.

Közelednek az első versenyek

Nagyon fontos, hogy vannak olyan lelkes fiatalok itt, Gyergyóban, akik egy edzésről sem hiányoznak, a legnagyobb komolysággal és odaállással végzik a feladatokat, és akár napi több tréninget is felvállalnak a fejlődés érdekében. Látszik, hogy akarnak – mondta Huszár. Közülük többen már ezen a nyáron ringbe lépnek. Két rangos magyarországi viadalon mérik majd össze tudásukat az ellenfelekkel.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!