Már jó ideje kérdéses volt a verseny megtartása, és szerda délelőtt hivatalossá is vált, hogy a Formula–1 mezőnye 2020 után idén sem látogat el Szuzukába, miután a helyi kormány a járványügyi helyzetre hivatkozva lemondott a futamrendezésről.
A Formula–1 már egy felülvizsgált versenynaptáron dolgozik, és a következő hetekben bejelentést tesz, amint az utolsó részletek is tisztázódnak” – áll a közleményben.
A Japán GP törlése egyben azt is jelenti, hogy a sorozatból idén távozó Hondának nem lesz hazai futama, amelyen ráadásul a jelenlegi formát nézve jó eséllyel harcba szállhatott volna a győzelemért is.
Ami a szuzukai verseny pótlását illeti, már korábban is felvetődött, hogy az Egyesült Államokban rendeznek újabb viadalt, azonban több sajtóértesülés is arról szól, hogy azon a helyszínen is veszélybe került a nagydíj lebonyolítása. Mentőövet így leginkább Bahrein adhat, ahol már tavaly is két GP-t tartottak meg, ugyanakkor egyre kérdésesebb, hogy a Formula–1 képes lesz-e tartani magát az eredeti tervhez, vagyis 23 versenyt rendezni 2021-ben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!