Hirdetés

Ezüstérmet szerzett a székely asztaliteniszező a veterán vébén

Fejér-Konnert András ezüstérmet szerzett párosban a vébén. Korábbi felvétel
Fotó: László Ildikó

Olaszországban rendezték meg a veterán asztaliteniszezők világbajnokságát, amelyen jelen volt a székelyudvarhelyi Fejér-Konnert András is. Kiválóan teljesített, párosban a második helyen végzett, így egy ezüstéremmel gyarapodott eddigi gyűjteménye.

Színvonalas eseményt rendeztek Olaszországban július 8-14. között, a világ minden tájáról rengeteg nevező érkezett a veterán asztaliteniszezők világbajnokságára. „6100 versenyző indult, a fogyatékkal élő sportolók kategóriájában is sokan voltak.

Hirdetés

Nagyon erős volt a mezőny és magas volt a színvonal, rengeteg korábbi világ- és Európa-bajnok indult, még olyan is, aki hiába, hogy veterán vb-ről volt szó, de idén részt vesz az olimpián.

Sok ismerős asztaliteniszezővel találkoztunk, akikkel régebben több alkalommal együtt versenyeztünk. Ez a közösség olyan, mint egy nagy asztalitenisz család, és látszik, hogy mennyire sokan szeretik ezt a sportágat” – mondta el az esemény kapcsán Fejér-Konnert András a Székely Sportnak.

•  Fotó: Facebook/Fejér-Konnert András Galéria

Fotó: Facebook/Fejér-Konnert András

Fejér-Konnert András az 55+-os korosztályban indult, az első napon pedig hibátlan menetelést mutatott be: előbb a kínai Jianmin Chen ellen győzött (3–1), majd az olasz Fabio Costa (3–0) és végül a svéd Niklas Dahlskog (3–0) sem tudta megállítani. Nem sokkal később folytatta remek szériáját, a francia Denis Naudin sem okozott problémát neki (3–0), ahogy a lengyel Witold Nowakowski sem (3–0).

Az első vereségét Daniel Cvecko ellen szenvedte el, az első két szettet egyaránt 11–8-ra bukta el, majd hiába szépített, végül 3–1-re kikapott a szlovák ellenfelétől és a legjobb 32 között búcsúzott a versenytől egyéni számban.

A tapasztalt asztaliteniszező páros kategóriában is érdekelt volt, Böhm Zsolt Györggyel együtt ragadtak ütőt. Az első két meccsüket szettveszteség nélkül, 3–0-ra nyerték. A legjobb 128 között olasz párost győztek le, majd egy dán-francia duót, a legjobb 32 között pedig kínai alakulatot múltak felül, ráadásul még mindig úgy meneteltek, hogy egy szettet sem sikerült ellenük hozni. Az utolsó előtti napon, francia párossal meccseltek, míg az elődöntőbe való bejutásért német duóval. Előbbiek ellen hozták a megszokott 3–0-t, majd utóbbiak megszorongatták ugyan, de 3–2-es eredménnyel meglett a továbbjutás.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Egy lépésre voltak a döntőtől, már csak a Wei Liu–Masataka Tokai kettős állta útjukat. Rendkívül szoros csatát vívtak, végül a székelyudvarhelyi és magyar asztaliteniszező 3–2-re nyert és ott volt a fináléban.

Ott is sikerült behúzni az első szettet, de azt követően a maradék hármat elbukták és 3–1-es vereség után ezüstéremmel gazdagodott az eddigi gyűjteményük.

Vegyes párosban a svájci Margit Geiger volt a társa, akivél szintén nagyon jó duót alkottak, egészen a legjobb 32 közé sikerölt bejutniuk, ahol két tajvani asztaliteniszező megálljt parancsolt nekik.

„Férfi egyéniben az én korosztályomban 800 sportoló nevezett. A csoportban nagyon kemény ellenfeleket kaptam, egy kínai és egy svéd játékost. A kínaival nagyon megizzadtam, 3–1-re győztem le, de nagyon szoros meccs volt, akár ki is kaphattam volna, míg a svéd ellen 3–0-ra nyertem. A legjobb 32-ig jutottam, ahol kiélezett küzdelemben egy szlovák versenyzőtől kaptam ki 3–1-re, aki jelenleg hazájában az élvonalban játszik.

Férfi párosban a Szatmárnémetihez közeli, szalacsi születésű Böhm Zsolt oldalán indultam, aki Németországban telepedett le, és hatszoros német bajnoknak vallhatja magát. Kiválóan meneteltünk, az elődöntőben egy japán-kínai duót sikerült nagy csatában legyőzni, ez nagy teljesítmény volt.

A döntőben egy olasz kettőssel találkoztunk, akikkel hasonlóan szoros volt a párharc, miden szettben 9–9, vagy 10–10 volt az eredmény, de végül vereséget szenvedtünk, így ezüstérmet szereztünk.

Vegyespárosban egy német, de svájci színekben indult sportoló, Margit Geiger oldalán játszottam, akivel a legjobb tizenhat között búcsúztunk”.

Fejér Konnert András mellett Székelyföldről még több asztaliteniszező vett részt a vb-n, Marosvásárhelyről négyen voltak, többek között Simon Csaba, aki jelenleg az A osztályban játszik Kolozsvár színeiben.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Krónika

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten

Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Pályán a magyar és román válogatott, sorsolnak a focivébén – pénteken a tévében

A román válogatott Szenegál, a magyar Japán ellen játszik pénteken a női kézilabda-világbajnokságon. Kisorsolják a 2026-os labdarúgó-világbajnokság csoportkörét, számos téli sport közül választhatunk.

Teqball-vb: már a döntőbe jutás a tét pénteken a székelyföldi játékosoknak

Elkezdődnek az egyenes kieséses szakasz küzdelmei a Székelyudvarhelyen zajló teqball-világbajnokságon. Mutatjuk a romániai válogatottat képviselő székelyföldi sportolók pénteki programját.

Csoportelsőként jutott tovább a romániai férfi páros a teqball-vébén

A párosok mérkőzéseivel folytatódott csütörtökön a székelyudvarhelyi teqball-világbajnokság. A romániai férfi kettős három győzelemmel csoportelsőként zárt, a női duónak viszont nem sikerült a továbbjutás.

Magas színvonalú mérkőzések várhatók a gyergyói ökölvívótornán

Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub központja ad otthont pénteken és szombaton a 7. Nemzetközi Székely Régió Ökölvívó Tornának, ahol három ország fiatal tehetséges bokszolói lépnek ringbe.

Képernyőn a Sepsi OSK és a Kolozsvári CFR kupameccse

Újabb mérkőzéseket játszanak csütörtökön a labdarúgó Román Kupa csoportkörében, pályán a Sepsi OSK és a Kolozsvári CFR. Követhetjük a Marosvásárhelyi VSK kosárcsapatának meccsét, valamint mindkét magyar együttes párharcát a férfi kézi BL-ben.

Teqball-vb: bemutatkoznak a párosok is Székelyudvarhelyen

A második versenynapon a férfi és női párosoké a főszerep a Székelyudvarhelyen zajló teqball-világbajnokságon. Mutatjuk a romániai válogatottat képviselő székelyföldi sportolók csütörtöki programját.

Villámrajtot vett Györgydeák és Barabási a teqball-világbajnokságon

A férfi és a női egyéni kategória csoportmérkőzéseivel elkezdődött szerdán délelőtt Székelyudvarhelyen a teqball-világbajnokság. A romániai válogatott aranyéremre hajtó sportolói, Györgydeák Apor és Barabási Kinga csoportgyőztesként jutottak tovább.

Megvalósult teqballálom Székelyudvarhelyen – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Borsányi Gáborral, a teqball megálmodójával és Ilyés Szabolccsal, a Góbék TT vezetőjével beszélgetünk a sportág születéséről, nemzetközi terjeszkedéséről, olimpiai ambícióiról és a székely sikerek hátteréről.

Fókusz a román–magyar női kézimeccsen – a szerdai sportműsor

A női kézilabda-világbajnokság a második szakaszához, a középdöntőkhöz érkezett. Itt rögtön az első fordulóban román–magyar párharcot rendeznek. A sok vébémeccs mellett folytatódik a labdarúgó Román Kupa csoportköre is.

Teqball-vb: szerdán kora délelőtt kezdenek a romániai válogatott klasszisjátékosai

A hivatalos sajtótájékoztatót követően megtartották a sorsolást a szerdán rajtoló székelyudvarhelyi teqball-világbajnokságon, ellenfeleket kaptak a romániai válogatott játékosai.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!