Albánia fővárosa, Tirana volt a házigazdája az elmúlt napokban az U21-es korosztályú cselgáncsozók Balkán-bajnokságának. Tizenegy ország küldött csapatot, 186 sportoló lépett tatamira, 115 férfi és 71 nő.
A romániai küldöttséget 27 cselgáncsozó alkotta, 17 fiú és 10 lány. Székelyföldet négy sportoló, Székely Botond (60 kg), Mihály Hunor (73 kg), Ladó Ákos (73 kg) és Bara Csongor Csaba (81 kg) képviselte, őket Papp Róbert Flórián edző kísérte el.
A nagyon színvonalas versenyen Mihály Hunor ezüstérmet szerzett, Ladó Ákos 5. lett, Székely Botond a 7. helyen végzett, Bara Csongor Csabának nem sikerült helyezést elérnie. Mind a négy sportoló a VSK Csíkszereda dzsúdósa.
„Hasznos verseny volt minden szempontból. Ladó az 5. helyért vívott harcban egy román fiútól kapott ki. Mihály Hunor a döntőben egy kellemetlen bosnyák sportoló ellen harcolt, akivel szemben nem sikerült ellenszert találnia. A Balkán-bajnokság egyik állomása volt a felkészülésünknek, amelynek fő célja az U18-as korosztály országos csapatbajnoksága. Addig részt veszünk még egy világkupaversenyen, illetve egy edzőtábor is szerepel a programban” – mondta el Papp Flórián a Székely Sportnak.
A Balkán-bajnokság éremtáblázata: 1. Koszovó, 2. Románia, 3. Montenegró, 4. Bosznia-Hercegovina, 5. Bulgária, 6. Törökország, 7. Moldova Köztársaság, 8. Görögország, 9. Albánia, 10. Észak-Macedónia, 11. Ciprus.
A csíki fiatal dzsúdósok egy másik csoportja Dániel Albert edző vezetésével Focșani-ban, az Aurel Cîmpeanu Emlékversenyen szerepelt. A nemzetközi viadalon Balogh Péter (60 kg) első lett az U15-os korosztályban, Balázs Hunor (81 kg) pedig az U16-osok között, míg Kádár Dalma (+70 kg) a dobogó második fokára állhatott fel, szintén az U16-os korosztályban.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!