Mint fogalmaztak, számtalan próbálkozásuk ellenére a Telekom visszautasította az újabb megállapodás megkötését, így januártól az Eurosport már nem szerepel a tévétársaság csatornalistájában. Hozzátették viszont, hogy a jövőben is nyitottak az újabb tárgyalásokra a Telekom képviselőivel annak érdekében, hogy a nézők ismét láthassák kedvenceiket ezeken a csatornákon. Ugyanakkor az előfizetőket is arra buzdítják, gyakoroljanak nyomást a Telekomra, hogy végül fogadja el a pénzügyi követelményeket.
A Telekom álláspontja szerint a nézők visszajelzései, illetve egy közvélemény-kutatás eredményei alapján változtatnak a csatornalistán, ezekből ugyanis kiderült, hogy klienseik leginkább híres filmeket és sorozatokat, valamint új tartalmakat szeretnének figyelemmel követni.
Az Eurosport „kiiktatása” a Telekom csomagjából másfél millió romániai előfizetőt érint, akik a jövőben már nem nézhetik például a világ legerősebb labdarúgó-bajnoksága, a Premier League egyes mérkőzéseit, amelyekre a sportcsatornának kizárólagos közvetítési joga van.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!