A romániai küldöttség négy kategóriában lesz érdekelt a szerdától vasárnapig zajló ázsiai seregszemlén. Férfi egyéniben Györgydeák Apor, női egyéniben Barabási Kinga, vegyespárosban Györgydeák és Barabási, míg férfi párosban Szilágyi Arnold és Kristály Hunor indul. A vb-n először nem lesz női párosa Romániának, mivel Miklós Tünde és Lakatos Kriszta ugyan kijutott, de utóbbi bokatörést szenvedett és nem épült fel, a szövetség pedig nem nevezett más játékost.
„Két és fél hónappal ezelőtt, amikor lejárt a vb-selejtező második fordulója és kiderültek a kategóriánkénti indulók, akkor leültünk a játékosokkal és eldöntöttük, hogy mik lesznek a célkitűzések. Ez idő alatt igyekeztem a legjobban felkészíteni őket, a játékosok ebbe bele is álltak, tizenkét etapos felkészülésen vagyunk túl, ami még soha nem sikerült ennyire jól.
– fogalmazott a Székely Sport érdeklődésére Ilyés Szabolcs, a romániai válogatott vezetőedzője.
Megjegyezte, hogy már akkor azt a célt fogalmazták meg, hogy
három aranyéremért utaznak ki Vietnámba, férfi és női egyéniben, valamint vegyesben világbajnoki címet akarnak szerezni, míg férfi párosban azt szeretnénk elérni, hogy bejussanak legalább a negyeddöntőbe.
Ez utóbbi is teljesíthető, figyelembe véve, hogy visszaesett a mezőny, a szerb világbajnokok nem indulnak és a franciáknál sem lesz egy erős csapat.
A romániai válogatott keretében természetesen a férfi világelső Györgydeák Apornak van a legnagyobb esélye a végső győzelemre, akinek
egyértelmű célja visszahódítani a világbajnoki címet egyéniben,
miután a tavaly Thaiföld fővárosában, Bangkokban rendezett torna fináléjában alulmaradt a lengyel Adrian Duszakkal szemben.
„Amikor január elején elkezdtük a felkészülést az új szezonra Györgydeák Apor szemeiben már látszott, arra készül, hogy decemberben újra világbajnoki döntőt játsszon és ezúttal nyerjen.
– méltatta a székelyudvarhelyi klasszist Ilyés Szabolcs.
Kiemelte, Györgydeák olyan szempontból is rutinos játékos, hogy már a negyedik éve folyamatosan vb-döntőket játszik, háromszor utazott úgy ki úgy a seregszemlére, hogy vezeti a világranglistát, és eddig egyszer tudott aranyérmet szerezni, 2022-ben Nürnbergben ért fel a csúcsra. „Remélem, hogy mivel idén tényleg annyira összeállt minden a felkészülési időszakban, hogy nem ér olyan meglepetés, mint a tavalyi vb-n” – tette hozzá.
Ilyés Szabolcs rámutatott, hogy a december eleji új egyéni világranglistán a magyarországi Blázsovics Ádám feljött a második helyre, megelőzve Adrian Duszakot, a regnáló világbajnokot.
Ha minden a papírforma szerint alakul, ők ketten csak a döntőben találkozhatnak egymással, ami azért lenne fontos, mert a férfi mezőny két magasan kiemelkedő és a legjobb formában lévő játékosai, idén már sokadik alkalommal csaphatnak össze egymással a fináléban, ezúttal a világbajnokságon” – jegyezte meg a romániai válogatott vezetőedzője.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!