Eseménydús hónap áll Szabó Norbert mögött, ugyanis a tapasztalt versenyző október első felében országos bajnoki címeket zsebelt be, majd ezt követően Budapesten is szenzációsan teljesített és sprintben a legjobbnak bizonyult.
Ezúttal Plovdiv városában is kiválóan szerepelt, keirinben és csapatversenyben is dobogós helyezést ért el. Az egyéni sprintverseny negyeddöntőjében vétett egy taktikai hibát, aminek következtében az éremszerzés nem sikerült, de később a csapatversenyben a harmadik pozícióban zárt a csíkszeredai Novák Edmonddal és a ploiești-i Alin Toaderrel karöltve.
Egy nappal később keirinben mindenkit maga mögé utasított, a legjobbnak bizonyult, így aranyéremmel bővítette eddigi kollekcióját. Szabó Norbert idén már nem állt rajthoz, rövid pihenő következik számára, ezt követően kezdődik a felkészülés az újabb idényre.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!