A VSK Csíkszereda képviselői közül Radvánszki Szilárd (73 kg-os súlycsoport) és Lajos Orsolya (57 kg) a dobogó második fokára állhatott, míg Radvánszki Ádám (60 kg) harmadik lett. A Csíkszeredai ISK csíkszentdomokosi csoportjában készülő Böjte Szilveszter (55 kg) ezüstérmet szerzett.
A VSK dzsúdósait Albu Botond és Papp Róbert Flórián edzők készítik fel, Böjte edzője pedig Szőcs László.
Ezüstérmet szerzett a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes ISK képviselője, Balogh Hanna, aki a 63 kg-os súlycsoportban lett második. A háromszéki cselgáncsozó edzője Veres László.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!