A Sepsi-SIC gárdája kedden 16 órától a Pristavu Câmpulung vendégeként játssza a férfi Szuperliga elődöntőjének odavágóját. A háromszékiek az alapszakaszt az első helyen zárták, így a negyedik helyezettel mérkőznek meg az első körben.
„Felkészültünk az elődöntő mérkőzésekre, azzal is tisztában vagyunk, hogy a mezőny erős és kiegyensúlyozott. A Pristavu Câmpulung csapatát legutóbb sikerült legyőznünk, a fő célunk a felsőházba jutás volt, amit elértünk, de nagyon örvendenénk, ha ennél többet is ki tudnánk hozni az idei szezonból” – nyilatkozta Teodor Simon, a klub edzője.
A sepsiszentgyörgyiek a Demeter Lehel, Bojan Crepulja, Dragoș Bujor és Kanabé Szilárd négyessel vágnak neki a küzdelmeknek. A visszavágót hazai környezetben, a Szabó Kati sportcsarnokban rendezik csütörtökön 17 órától.
Az elődöntő másik ágán a Mioveni és a Bukaresti Steaua néz farkasszemet.
A másik székelyföldi együttes, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK az alsóházban szerepel, az U Craiova ellen a kiesés elkerüléséért le kell gyűrniük az oltyánokat. Az odavágót május 10-én idegenben, a visszavágót öt napra rá hazai környezetben játsszák.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!