Az Auto Club ProMotor HR és a Csíki Offroad Klub által szervezett szombati „autós tájfutás” közel ötven kilométeres távját három kategóriában teljesítették a pilóták és navigátoraik.
A Standard-kategória A csoportjában – kétezer köbcentiméter hengerűrtartalom alatti járművek – első helyen Vári Ferenc és Szász Árpád, másodikon Zoltáni Brok Zoltán és Kurmai Szabolcs, míg harmadikon Geréb Levente és Pál Attila végzett.
A B csoportban (kétezer köbcentiméter fölötti hengerűrtartalmú autók) a dobogó tetejére Burlea Emilian és Romfeld Csaba állhatott fel, a második helyet Cornea Mihai és Székely Eugen, míg a harmadikat Selaru Marius és Hârbu Valentin szerezte meg.
Az épített autók kategóriájában (Open) Rebeka László és navigátora, Jánó Szabolcs diadalmaskodott, őt követte a Piedemonte Andrei és Siderias Vlad alkotta páros, illetve a Lőrincz Arthur–Moldovan Adrian duó.
A vasárnapi „városi akadálypályán” a Standard-kategória A csoportjában első lett Tankó Sándor és György Szakács Zoltán, második Téglás Gábor és Kurmai Szabolcs, harmadik pedig Görbe Áron és Imre Elemér.
A B csoportban Selaru Marius és Hârbu Valentin diadalmaskodott, megelőzve Geréb Domokost és Ferencz Erikát, illetve Balogh Lehel Zsoltot és Lukács Elemért.
Az Open-kategóriában Lőrincz Arthur és Moldovan Adrian győzött, a dobogóra még felállhatott a Tatár Zoltán–Pari László és a Piedemonte Andrei–Siderias Vlad alkotta pilóta-navigátor páros is.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!