Novák Károly Eduárd ifjúsági és sportminiszter, illetve Vlad Voiculescu egyészségügyi miniszter aláírták azt a rendeletet, amely engedélyezi az antigén alapú gyorstesztek használatát a sportolóknak. A rendeletet hamarosan közzéteszik a Hivatalos Közlönyben, és annak megjelenése után hatályba lép.
– olvasható az ifjúsági és sportminisztérium közösségi oldalán.
Ezzel a döntéssel legfőképp az amatőr sportolókat, illetve csapatokat segítik, hiszen a gyorstesztek jóval kevesebbe kerülnek, mint a PCR típusú tesztek, utóbbi magas költségei gátat szabtak az amatőr, vagy ifjúsági versenyek, illetve bajnokságok megszervezésének.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!