Hirdetés

Elvitte a DEAC a pontokat Gyergyóból

Meccsbüntetéseket osztottak ki az adok-kapok után
Fotó: Vaduva István/GYHK

2019. november 15., 22:31

A paprikás hangulatú mérkőzésen A Debreceni EAC nyert Gyergyószentmiklóson. A hazaiak hiába lőttek sokkal többet, töltötték az idő nagy részét a támadó harmadban. Hetényi Zoltán ismét kifogott rajtuk.

2019. november 15., 22:31

Tabellaszomszédok találkoztak péntek este Gyergyószentmiklóson a jégkorong Erste Ligában, a 6. GYHK az 5. DEAC együttesét fogadta. A gyergyóiaknak nagy szüksége lett volna a diadalra, hogy faragjanak 13 pontos hátrányukból és közelebb lopakodjanak a felsőházhoz.

Hirdetés

Ennek megfelelően nagy elánnal vetették magukat a mérkőzésbe a piros-fehérek, Hetényi bravúrok sorozatát kellett bemutassa, hogy megőrizze ketrecét a góltól. A debreceniek kontrákból veszélyeztettek, de Cooke is a helyén volt, így 0–0-al zárult az első harmad.

•  Fotó: Vaduva István/GYHK Galéria

Fotó: Vaduva István/GYHK

A 18. percben túljutott ugyan a korong a vendégek kapusán, de már sípszó után történt. Ebből azonban parázs pillanatok keletkeztek, több páros is összeakaszkodott, és a pofonok eredményeként a hazaiaktól Elekes-Darabont, Sára és Nagy, a vendégektől Sándor, Mestyán és Molnár mehetett zuhanyozni.

A második harmadban Rutheford a sokadik kiállítást kihasználva megszerezte a vezetést a debrecenieknek és nem sokkal később Novotny kapáslövése után már 0–2 volt az eredmény.

A GYHK Raszulov takarásból leadott lövésével jött vissza a meccsbe, életben tartva a gyergyói reményeket. Az utolsó húsz percben a piros-fehérek mindent egy lapra feltéve mentek előre, záporoztak a lövések Hetényi kapujára, de eredménytelenül.

Aztán egy kontrából Rutheford ismét betalált, és újra kétgólosra módosította a különbséget. Az 57. percben egy a palánkról visszapattanó korongból Ryan Rupert szépített, és a GYHK nagy hajrába kezdett az egyenlítésért.

•  Fotó: Vaduva István/GYHK Galéria

Fotó: Vaduva István/GYHK

Sajnos nem jött össze, és Isacky a kapuja elől kivágott korongot az üresen hagyott gyergyói ketrecbe lőtte, beállítva a 2–4-es végeredményt.

A gyergyóiak nem pihenhetnek, szombaton 18.30-tól újra hazai közönség előtt játszanak, „hatpontos” azaz az Erste Ligában és a romániai bajnokságban is jegyzett mérkőzést.

Erste Liga alapaszakasz
Gyergyói HK–Debreceni EAC 2–4 (0–0, 1–2, 1–2)
Gólszerzők: Timur Raszulov (29. perc), Ryan Rupert (57.), illetve David Rutheford (23. és 52,), Dominik Novotny (25.), Jakub Izacky (59.).
Kapura lövések: 48–33.
Kiállításpercek: 87–97 (ebből Elekes-Darabont Hunor, Sára Tibor és Nagy Csaba, illetve Molnár Dávid, Sándor Flórián és Mestyán István 25-25 perc meccsbüntető).

Erste Liga, 2019–2020-as idény, 9. hét
2019. 11. 15., 18:30 Gyergyói Hoki Klub Debreceni EAC 2–4
2019. 11. 15., 19:00 Dunaújvárosi Acélbikák Csíkszeredai Sportklub 3–4
2019. 11. 15., 19:40 Schiller-Vasas HC Újpesti TE 2–6
2019. 11. 16., 18:30 Gyergyói Hoki Klub Brassói Corona 2–1
2019. 11. 17., 17:00 Brassói Corona Debreceni EAC 4–3
2019. 11. 17., 19:00 Hokiklub Budapest Csíkszeredai Sportklub 2–6
2019. 11. 17., 19:30 Újpesti TE Fehérvári Titánok 4–5
2019. 11. 18., 18:40 Schiller-Vasas HC Csíkszeredai Sportklub 1–3

Erste Liga, 2019–2020-as idény
M GY GYH VH V GK P
1. Csíkszeredai Sportklub 36 26 5 1 4 175–94 89
2. FTC-Telekom 36 22 5 4 5 145–77 80
3. Brassói Corona 36 19 2 5 10 159–119 66
4. Dunaújvárosi Acélbikák 36 20 0 3 13 128–105 63
5. Debreceni EAC 36 18 3 2 13 123–102 62
6. Újpesti TE 36 13 3 5 15 123–134 50
7. Gyergyói Hoki Klub 36 11 5 1 19 96–106 44
8. Fehérvári Titánok 36 10 3 0 23 103–159 36
9. Hokiklub Budapest 36 9 0 5 22 92–151 32
10. Schiller-Vasas HC 36 4 2 2 28 77–174 18

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!