A román bajnokság összetettjében éllovas Valentin Porcișteanu indult elsőként, és a szakasz végén megütötte autója jobb oldalát, és leszakadt a jobb hátsó kereke, ami
a Küküllő Hotel melletti körforgalomban álló fotósok és videósok fölött átpattanva hagyta el a pályát – szerencsére nem sérült meg senki.
A másodikként rajtoló, a Hargita Rali összetettjében vezető Simone Tempestini elrontotta a szakaszt, leállt az autója, emiatt értékes másodperceket veszített, a tizedik helyen végzett.
Ám így is növelte előnyét összetettben, hiszen üldözője, Alexandru Pițigoi csak a 12. helyen végzett, igaz, a szuperspeciális szakasz nem kedvez a Porsche 911 Turbo autójának.
A Dietrich Árpád szuperspeciálist, amelyre idén is több ezren voltak kíváncsiak, kisebb meglepetésre Sebastian Barbu nyerte. Ő tudott egyedül másfél perc alá kerülni, mögötte Titi Aur, illetve Bogdan Marișca végzett még a dobogón.
A Csató Roland–Csikós Sándor páros technikai hiba miatt feladta a versenyt, megsérült az autójuk, ám a hírek szerint szombaton Szuper Raliban ott lesznek a rajtnál.
Szombaton a mezőny három alkalommal teljesíti a Patakfalva (6,40 km), Szentpál (6,25 km) és Lövéte (13,70 km) gyorsasági szakaszokat.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!