A szombaton este 8 órakor kezdődő találkozót a koronavírus-járvány miatti intézkedések okán nézők nélkül rendezik meg, de öröm az ürömben, hogy az összecsapást több tévétársaság, a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Plus is élőben közvetíti.
Az FK Csíkszeredának ez a második mérkőzése a 2020–2021-es szezonban, a csíkiak a nyitófordulóban 1–0-ra győztek a Lénárdfalva otthonában.
Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője: „Nehéz dolgunk lesz, hiszen a Craiova pontokért érkezik, a bajnokság előtt kijelentették, hogy szeretnének feljutni az élvonalba. Mi is nyerni szeretnénk, itthon kell tartani a három pontot, hiszen akkor nagyobb értéke lenne az előző fordulóban aratott idegenbeli győzelemnek.
A mérkőzés előtt dől el, hogy kikre számíthatunk és kikre nem. Egy biztos: a nézők nagyon fognak hiányozni.”
Véget nem érő viták miatt két futballcsapata van Craiovának, mindkettő azt tartja magáról, hogy az 1980-as években nemzetközi kupaporondon is remek eredményeket elért „Craiova Maxima” jogutódja. Az FC U Craiova 1948 nevű klub 2017-ben alakult, és az 1991–2016 közötti FC Universitatea Craiova néven szerepelt, de közben csődbe jutott klub helyét vette át. A 2. Ligába idén feljutott együttes tulajdonosa Adrian Mititelu. Az olténiai főváros másik csapata, az Universitatea Craiova az élvonalban szerepel. Az FC U Craiova 1948 szurkolói a Peluza Sud, az Universitatea Craiova drukkerei pedig a Peluza Nord nevű csoportosulásba tömörültek.
Az újonc FC U Craiova 1948 együttesének a szombat esti, FK Csíkszereda elleni mérkőzés lesz az első találkozója a másodosztályban, mivel a nyitófordulóbeli meccsét, a Temesvári Ripensia elleni találkozót elhalasztották, mert hat játékosuknak, közülük a három kapusnak pozitív lett a koronavírustesztje. A héten újabb tesztelésen estek át a craiovai csapat játékosai, az eredmények pedig negatívak lettek.
Labdarúgó 2. Liga, a 2. forduló programja:
Szombat 11 óra
Turris Turnu Măgurele–Bukaresti Metaloglobus,
Concordia Chiajna–Unirea Slobozia,
Dunărea Călărași–Lénárdfalvi Comuna.
Szombat 14 óra
Konstancai Farul–Bákói Aerostar.
Szombat 17.30
Bukaresti Rapid–Pandurii Târgu Jiu.
Szombat 20 óra
FK Csíkszereda–FC U Craiova 1948.
Vasárnap 13 óra
Resicabányai CSM– Petrolul Ploiești.
Vasárnap 18.30
CS Mioveni–Gloria Buzău.
Hétfő 18.30
Kolozsvári U–Temesvári ASU Poli.
Kedd 17 óra
Viitorul Pandurii–CSM Slatina.
A Temesvári Ripensia szabadnapos.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!