Szamosbethlenben rendezték a bajnokság első fordulóját, ahol a székelyföldi fogathajtás jelenlegi legjobbjai, a kökösi Bartha Eduárd és a gyergyóalfalvi Páll Attila ugyan nem indultak, de visszatért a versenyzéshez a korábbi többszörös bajnok gyergyószentmiklósi Bajkó Tibor. Bajkó az utóbbi években pályaépítői minőségben segítette a versenyek szervezését.
Az általa vezetett Krigel SK színeiben három kezdő fogat is bemutatkozott, így az újtusnádi Szőcs Lehel, a sepsiszentgyörgyi Györgyicze László, és a kászoni Florin Chiturlea.
Egyelőre még nem mondható el, hogy a Krigel versenyzői esélyesek lennének a dobogóra, ez az év még csak a tapasztalatszerzésről szól,
míg Bajkó esetében az újra tapasztalásról, hogy majd a következő évben már komolyabb eredményekkel számolhassanak. A kezdet biztató volt, Chiturlea fogata a bemutató versenyszámban első helyezést ért el.
Több fogat tapasztalatlan, új lovakkal indult a versenyen, és ilyen esetekben már az is szép eredmény, ha a három napot (a díjhajtás, maratonhajtás, akadályhajtás versenyszámokat) tisztességgel végig tudják csinálni – mondta Bajkó Tibor. Úgy fogalmazott,
a székely fogatok részvételükkel, jelenlétükkel székelyföldi lovaskultúrát igyekeznek erősíteni, igazolni a romániai fogathajtás színterén is.
Az idei romániai kettesfogat bajnokság a háromszéki Oltszemen folytatódik, majd az azt követő versenyt a Nagyváradhoz közeli Fugyivásárhelyen (mindkét esemény nemzetközi verseny is lesz egyben), míg végül a döntőt a hagyományoknak megfelelően Marosvásárhelyen rendezik. Több hajtó pedig külföldi viadalokon is rajthoz áll.
Az első fordulóban a sokszoros bajnok Rákóczi Gergő két fogatával az első és harmadik helyet szerezte meg, míg a második helyen Varga Roland végzett.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!