Az ötletgazda és főszervező Szatmáry Zsolt Domokos 15 éves álma valósult meg az első Csíkborzsova maraton megszervezésével. A viadalon az 5, a 10, a 21 km és maratoni távon (42,195 km), illetve a váltó- és a családi futáson lehet indulni.
A vetélkedőre előzetesen is lehetett jelentkezni, ez fontos volt a szervezők számára a rendezési kérdések szempontjából, de amint elmondták, a helyszínen, a verseny előtt is be lehet nevezni.
Fontos, hogy minden résztvevő egy nyilatkozatot kell aláírjon, a 18 éven aluliaknak pedig az induláshoz szülői belegyezés szükséges. Eddig több mint 130-an jelentkeztek be hivatalosan a szombati megmérettetésre.
Az első rajt szombaton reggel 9 órakor lesz a borzsovai kultúrotthon előtti térről. Délelőtt 9 órakor indulnak a maratoni távra benevezett sportolók, 9.30-kor rajtol a 21 km-es táv mezőnye, 10 órakor a 10, 10.30-kor az 5 km-es versenyek, 11 órakor pedig a családi futás. A versenytáv érinti Szépvíz község mindhárom települését, áthalad Borzsován, Csíkszentmiklóson és Szépvízen is.
A szervezőktől megtudtuk, hogy Csíkborzsován lesz parkolási lehetőség, a verseny után pedig bográcsozás.
A díjkiosztó ünnepségre meghívtuk Ilyés Róbert barátunkat, az FK Csíkszereda labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, akinek bár szombaton délben fontos mérkőzése van, de reméljük el tudni jönni délután a mi rendezvényünkre is” – mondta el Szatmáry Zsolt Domokos.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!