A párharc kezdetén folytatódott az előző hat meccsre is jellemző kiegyenlített játék: mindkét fél elsősorban a védekezésre koncentrált és várta, hogy az ellenfele hibázzon.
Ez először a gyergyói oldalon jött el, Tranca érthetetlen módon maradt egyedül a kapu előtt, és Péter Balázs passzát értékesítve szerezte meg a vezetést a brassóiaknak (1–0). Ezt követően egy emberhátrányt kellett kivédekeznie a GYHK-nak, de ebben továbbra is kiválóan teljesítettek, köszönhetően Cooke stabilan nagyszerű kapusteljesítményének is.
Aztán a piros-fehérek azt is megmutatták, hogy az emberelőnyben is megy nekik: az első lehetőséget Vorobjev használta ki, Tendler és Valdix parádés összjátéka beteljesítéseként (1–1).
A második harmad nagyon rosszul kezdődött a vendégek szempontjából, egy az előző játékrészből áthúzódó emberelőnyből Fowlie lövése kötött ki Cooke mögött (2–1).
Lendületesen megindult előre Malcolm Cameron együttese, kapuvasat is lőtt és kimaradt több más óriási lehetőség is. Aztán a 31. percben Raszulov tette a kapu mögül középre a korongot, Rupert pedig higgadtan, takarásból leadott ravasz lövéssel egyenlített 2–2-re.
A játékrész utolsó másodpercében a brassóiak aranysisakosa, Fowlie kapott két percet, így a harmadik harmadot a GYHK kezdhette emberelőnyben. És milyen jól: Jones bombájával fordítottak a piros-fehérek (2–3).
Öt perc múlva Brown vágta bottal arcon Sárát, négy perc kiállítás lett a jutalma, és Tendler gólja jelentette a nemes bosszút a durvaságra: 2–4 állt az eredményjelzőn és érezhető volt, innen már nem veszíthetnek a gyergyóiak.
Persze, a Corona mindent megtett, hogy ne így legyen. Nehéz perceket éltek át Gógáék, hosszú emberhátrányos időszakokat kellett kivédekezni, de sikerült. Cooke remekelt, a mezőnyjátékosok önfeláldozóan küzdöttek.
Az 59. percben pedig teljes lett a gyergyói szurkolók eufóriája: Valdix lőtte az ötödik gólt az üres brassói ketrecbe.
Jöhetett az ünneplés, és a székely himnusz. A Gyergyói Hoki Klub először jutott a legjobb négy közé az Erste Ligában.
A csapatnak nincs ideje ünnepelni, a tervek szerint vasárnap már az elődöntő első meccsén kell teljesíteni Csíkszeredában, a Sportklub vendégeként.
Jégkorong Erste Liga negyeddöntő, 7. mérkőzés:
Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub 2–5 (1–1, 1–1, 0–3).
Összesítésben: 3–4.
Gólszerzők: Daniel Tranca (4. perc), Cody Fowlie (21.), illetve Pavel Vorobjev (12.), Ryan Rupert (31.), Mitchell Jones (41.), Jereme Tendler (46.), Andreas Valdix (59.).
Kapura lövések: 54–47.
Kiállításpercek: 12–16.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!