A Bíró Attila által irányított hazaiak Kolumbiát és Kanadát legyőzte a csoportkörben, az olaszoktól kikapott, így már a legjobb nyolc közé jutásért medencébe kellett szállnia. Itt Argentína nem jelentett akadályt, hozták a kötelezőt, a negyeddöntőben kedden este Ausztrália ellen mérkőztek meg.
Az egyformán a szűk világelitbe tartozó együttesek összecsapásának azzal a háttérrel vághattak neki a felek, hogy a legutóbbi két tétmérkőzést az ausztrálok nyerték.
Az első találatot a vendégek jegyezték, innen fordítottak a magyarok, de a nyitónegyed végére újból a szigetországiak 3–2-re vezettek. A második negyed hosszú perceken át a fel-le úszásokról szólt, mert mindkét oldalon elrontották a támadásokat, ám rendre kimaradtak a helyzetek, mígnem végre Keszthelyinek sikerült az egyenlítés (3–3).
A harmadik felvonás volt a döntő, itt kétszer betaláltak a magyarok, anélkül, hogy az ellenlábas ezt megtette volna (5–3). A záró játékrészben büntetőből szépítettek az ausztrálok, de közelebb nem kerültek mert a magyarok döntő szituációkban jobban összpontosítottak.
7–6-ra legyőzte az ausztrál csapatot a kedd esti negyeddöntőben, és a csütörtöki elődöntőben a hollandokkal találkozik a budapesti vizes világbajnokságon.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!