Sűrű időszak előtt áll a tavalyi ezüstérmes, ugyanis a György István által irányított együttesnek ezen a héten két színtéren is bizonyítania kell. Előbb az élvonal harmadik játéknapján az újonccal mérkőznek meg, aztán jöhet a legjobbak közötti szereplés, azaz a Bajnokok Ligája.
Ráadásul mind idegenbeli találkozókról van szó.
A Sebastia Loso, György Szilárd, Tamás Szabolcs és Sánduly Levente által alkotott gárda hétfőn utazik el Újszentesre, ahol a helyi SK ellen játsszák a Szuperliga újabb mérkőzését. Az ISK-SZAK jól indította ezt az idényt is, kettőből kettő nyert. Ellenfele most jutott fel az első osztályba, egyelőre két vereséggel állnak, így a papírforma a székelyföldiek sikerét jósolja.
Ezt a találkozót kedden 10 óra 30 perctől rendezik.
Nem is térnek haza a sportolók, hanem utaznak tovább, a célállomás pedig a csehországi Havlíckuv Brod.
Péntektől vasárnapig itt rendezik a Bajnokok Ligája első csoportkörét. Az ISK-SZAK ellenfelei a B csoportban sorrendben a házigazda HB Ostrov, az olasz Top Spin Messina és az osztrák UTTC Stockerau lesznek.
„Sűrű lesz a program, utazásokkal, edzésekkel és meccsekkel. Ami a bajnoki találkozót illeti, ott szinte kötelező, hogy megszerezzük a győzelmet, hiszen követjük célitűzésünket, újból ott lennénk a dobogón.
Minket a negyedik kalapból húztak, így a klubvilágranglistán előttünk állókkal küzdünk meg. Próbáljuk kihozni a legtöbbet ebből a kiszállásból” – nyilatkozta megkeresésünkre a székelyudvarhelyiek edzője.
A Székely Sport elkíséri a férfi asztalitenisz-együttest, helyszíni tudósításokkal jelentkezünk ezen a héten.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!