Egymás után a hatodik Európa-bajnoki fináléját játszotta a román együttes, amely vasárnap kora délután a nagy rivális Németországgal csapott össze a zárai sportarénában. Az előző két kontinenstorna döntőjében a trikolórok egyaránt alulmaradtak a címvédővel szemben, így ismét lehetőségük volt visszavágni és elhódítani a hőn áhított trófeát.
A párharc első mérkőzésén a világranglistán legjobb európai játékosként jegyzett Szőcs Bernadette állt asztalhoz, ellenfele Annett Kaufmann volt.
A marosvásárhelyi származású klasszis kétszer is szetthátrányba került, de sikerült egyenlítenie, a döntő játszmában viszont 11–5-re ismét kikapott, így végül 3–2-re veszített.
Ezután a legtapasztaltabb román sportoló, Elizabeta Samara játszott Sabine Winter ellen, és rosszul kezdett, az első két játékrészt a német nyerte. A harmadikban ugyan Samara szépített, de a negyediket ismét vetélytársa húzta be, így a németek már 2–0-ra vezettek.
A harmadik párosításban a fiatal Andreea Dragoman előtt adott volt a feladat, életben kellett tartsa a román reményeket. Az első két szettet viszont ő is elbukta Nina Mittelham ellen, majd utána hiába zárkózott fel, a német 11–5-re bizonyult jobbnak a negyedik játszmában, ezzel pedig le is zárta a döntőt.
A román válogatott elszalasztotta az újabb esélyét, hogy elhódítsa a kontinensbajnoki címet, és ismét vereséget szenvedett a németektől, akik zsinórban a harmadik Eb-aranyérmüket szerezték meg.
A román csapat a legutóbbi hat tornán rendre a dobogón végzett, kétszer megnyerte az aranyat és négyszer ezüstéremmel zárt.
A román férfi együttes (Eduard Ionescu, Ovidiu Ionescu, Iulian Chirița) szintén ezüstérmet szerzett a horvátországi tornán, miután a vasárnap esti döntőben ugyancsak 3–0-ra kapott ki a franciáktól.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!