A 29 éves nyíregyházi játékos már azzal is pályafutása legjobb eredményét érte el a füves pályás Grand Slam-tornán, hogy nyolc közé jutott: a korábbi juniorbajnok Fucsovics mostani menetelése során a 19. helyen kiemelt olasz Jannik Sinnert, a cseh Jirí Veselyt, a kilencedikként rangsorolt argentin Diego Schwartzmant és az ötödik kiemelt orosz Andrej Rubljovot búcsúztatta.
A rekordbeállítást jelentő huszadik GS-tornagyőzelmére hajtó, címvédő Djokoviccsal pályafutása során előzőleg kétszer találkozott, és bár mindkétszer alulmaradt, a 2018-as US Open első fordulójában és a 2019-es dohai torna nyolcaddöntőjében is nyert szettet a szerb világsztár ellen. Fucsovics aktuális világelsővel eddig egyszer, 2019-ben – éppen Djokoviccsal – csapott össze.
A centerpályán rendezett szerdai találkozójuk első felvonásának elején a magyar játékos sok hibával, rendkívül bizonytalanul teniszezett, riválisa így 18 perc után 5:0-ra vezetett. Fucsovics ezt követően szettlabdákat hárítva hozta az adogatását, majd két újabb játszmalabdát hárítva elvette a világelső szerváját és hamarosan 5:3 állt az eredményjelzőn. Djokovic a következő adogatójátékában viszont már nem hibázott, és hatodik szettlabdáját értékesítve 42 perc után előnybe került.
A következő játszma kiegyenlített küzdelmet hozott, 4:4-ig mindkét teniszező hozta szervagémjét, a kilencedik játékban viszont Djokovic brékelt, majd a tizedikben nyerte a sajátját, ezzel másfél óra elteltével már 2:0-ra vezetett.
A harmadik szett Djokovic breakjével kezdődött, azután egyik játékos sem vesztett adogatógémet, noha erre többször is volt esély. Fucsovics két játékban összesen ötször jutott breaklabdához, sőt a második gémben, a szerb adogatásánál 0:40 is volt az állás, de nem tudott élni a lehetőségekkel.
Tenisz, Wimbledon, negyeddöntő:
Novak Djokovic–Fucsovics Márton 6:3, 6:4, 6:4
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!