Kedden és szerdán egyaránt 17 órától rendezte volna az élvonal hatodik és hetedik játéknapjának párharcait a székelyföldi együttes. Sorrendben a CS Mioveni és a Bukaresti Steaua lettek volna az ellenlábasok.
Azért a feltételes mód, mert előbbi jelezte, anyagi okok miatt nem utazik el a találkozóra, így ezt zöld asztalnál a székelyföldiek nyerik 3–0-ra.
Ezzel szemben a szerdai párharcot minden bizonnyal lejátsszák, ezen pedig parázs csatára van kilátás, hiszen a tavalyi kiírás ezüstérmeséhez a címvédő látogat.
„Van, amiért visszavágnunk a Steauának. A román ifiválogatott ellen vesszük fel a harcot, az U19-es nemzeti együttesnek a tagjai alkotják a csapatot, akik nem rég bronzérmesek lettek a korosztályos világbajnokságon. Hazai közönség előtt mindent megteszünk a sikerért” – nyilatkozta a Székely Sportnak az ISK-SZAK edzője, György István.
A Steaua százszázalékos mutatóval érkezik, a székelyudvarhelyieknek egyetlen vereségük van, melyet a Sepsiszentgyörgy Sepsi-SIC-től szenvedtek el. Ezen három gárda áll a Szuperliga élén.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!