Egy 7,5 km-es sprint és egy 12,5 km-es egyéni versenyt rendeztek Idreben a svédek, amelyen számos Skandináviában edzőtáborozó válogatott biatlonista rajthoz állt, a lányok versenyére 64-en neveztek be. Mindkét versenyszámot a svéd Hanna Öberg nyerte.
A csíkiak közül Márton Enikő szerepelt a legjobban, a sprintpróbán 27. lett. Sajnos másnap, a hosszabb versenyszámban elesett, feladásra kényszerült, de sérülése nem súlyos. A még ifjúsági korosztályú Váncsa Szilvia és András Vivien a 44. és 49., illetve a 49. és 43. helyeken végzett.
A férfiak viadalán mindkét nap az ugyancsak svéd Sebastien Samuelsson végzett az élen, Gegő Hunor, a VSK Csíkszereda biatlonistája a 44. és a 48. helyezéseket érte el – 75 induló közül.
Márton Szilárd, a romániai női válogatott edzője megkeresésünkre elmondta: „Márton Enikő nagyon jól szerepelt az első nap. Mocsok ködös, szeles idő volt, de így is egészen jól lőtt. A leggyorsabban és legpontosabban a válogatottból, és nagyon jól futott. Második nap sajnos elesett, nagyon rossz minőségű volt a pálya, ezért nem tudta befejezni a versenyt. Aznap csapattársa, Larisa Cotruș ment nagyon jól, és a 17. helyen végzett.
November végén a program szerint a finnországi Kontiolahtiban elkezdődnek a 2020-2021-es biatlon világkupa küzdelmei. A Nemzetközi Biatlon-szövetség (IBU) engedélyt adott arra, hogy olyan versenyzők is rajthoz álljanak, akiknek még nincs meg a kvalifikációs szintjük a világkupákra. A mi csapatunkból Márton Enikőnek van meg. A tervek szerint elindul a két honosított orosz biatlonista is, Jelena Csirkova és Anasztaszija Tolmacseva is, annak reményében, hogy tudjunk váltót nevezni a későbbi világkupákon”.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!