Niki Lauda 2018 augusztusában életmentő tüdőátültetésen esett át, azóta küzdött a visszatérésért és a felépülésért. Év elején újbóli influenzával került kórházba, mely nemcsak tüdőátültetése, de korábbi vesetranszplantációi miatt is veszélyt jelentett rá. Gyógyszeres kezelését az utóbbi nehezítette, de az exversenyző meggyógyult, és folytathatta rehabilitációját.
Niki Lauda állandó és biztos pontját jelentette az F1-es paddocknak. Versenyzőként, tanácsadóként, csapatfőnökként, televíziós szakértőként is tevékenykedett a sportágban, nyílt, őszinte és sokszor nyers stílusával talán megosztotta az embereket, szakértelme viszont megkérdőjelezhetetlen volt, és ezt a versenyzőként és vezetőként elért sikerei bizonyítják.
A 70-es évek egyik legmeghatározóbb versenyzője volt. 1971-ben mutatkozott be a Forma–1-ben, három évvel később már futamgyőzelmet ünnepelt a Ferrarival. Versenyzői pályafutása során három világbajnoki címet szerzett.
Visszavonulása után, 1992-től 1997-ig a Ferrari istállónál volt tanácsadó, majd a 2000-es évek elején a Jaguar csapatát irányította. Lauda 2012 őszén a Mercedes igazgatótanácsának elnöke lett, 2013-ban pedig Toto Wolff-fal együtt a versenyistálló résztulajdonosa és a 2014 óta tartó uralkodásuk egyik kulcsfigurája. E szerepkörében öt egyéni és öt csapatbajnoki címet nyertek.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!