A barcarozsnyói síugrósánc melletti pályán, a Szenesek völgyében (Valea Cărbunarilor) zajlott az U12-es és a U14-es korosztályok számára kiírt nyári biatlonverseny, amelyen első nap a Rozsnyó-kupáért, a második nap pedig a Cetate-kupáért álltak rajthoz a kis biatlonisták.
„A versenyt a 2009 után született gyerekek számára írták ki, mi 2010-ben és 2011-ben született sportolókkal vettünk részt. Nagy volt a szorongás a gyermekekben, és bennünk is, hiszen ezek a sportolók életükben először versenyeztek nagy fegyverrel. Ezek a korosztályok már 2027-re készülnek. A romániai sportmédiában eddig kevés nyilvánosságot kapott, de a Romániai Olimpiai Bizottság (COSR) bejelentette, hogy 2027-ben Románia rendezi a Téli Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF, FOTE), és ezek a gyerekek már arra a nagy megmérettetésre készülnek” – mondta el megkeresésünkre Márton Simon, a Csíkszeredai ISK biatlon-edzője.
Hét sportolót nevezett a Csíkszeredai ISK a rozsnyói versenyre, közülük Bíró Magor (U14) szerepelt a legjobban, ő az első nap negyedik lett, a másodikon pedig első. A lányok közül Györpál Csenge (U14) érte el a legjobb eredményeket, ő első nap 7. lett, második nap pedig harmadik.
A Csíkszeredai ISK-t képviselő kis biatlonisták további helyezései, az ifjúsági 3-asoknál (U14): Németh Mátyás – két 9. hely, Márton Jázmin – 8. és 11. hely, Pályi Krisztina – 10. és 5. hely, Kelemen Nóra – két 13. hely. Az ifjúsági IV-es korosztályban (U12) induló Kelemen Ákos a 7. és 9. helyeken zárta a Brassó megyei versenyt.
A székelyföldi sportolókat Gecse Izabella, Péter Árpád és Márton Simon edzők kísérték el a rozsnyói vetélkedőre.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!