Mint ismert, az SZKC az első összecsapáson, hazai pályán hatgólos hátrányt ledolgozva 29–26-ra győzött. A Călărași-on rendezett találkozón is tetemes hátrányba került a csapat, amit már nem tudott behozni, 30–26-ra kikapott, így a Dunărea összesítésben egyenlített.
A pénteki meccs győztese az 5–6. helyért folytatja, míg a vesztes a 7–8. pozíciókért harcol majd. A másik ágon a HC Vaslui–Temesvári Poli párharc is 1–1-re áll, a harmadik mérkőzést szombaton 18.30-tól rendezik Vasluiban.
Sok halasztás után lejátszották a Tordai Potaissa–Bukaresti CSM elődöntő első meccsét, melyen szoros csatában a Kolozs megyei együttes győzött, így lépéselőnybe került a két sikerig tartó párharcban.
Férfi kézilabda Bölények Ligája, elődöntő, első mérkőzés:
Tordai Potaissa–Bukaresti CSM 28–27 (13–12), a második összecsapást kedden 16 órától rendezik Bukarestben, a TVR2 élőben közvetíti.
A másik ágon a mindent eldöntő harmadik találkozó jövő pénteken lesz, a Bukaresti Dinamo a Konstanaci Dél-Dobrudzsa KC-t fogadja.
Az 5–8. helyért, harmadik mérkőzés:
Székelyudvarhelyi KC–Dunărea Călărași (péntek, 19 óra),
HC Vaslui–Temesvári Poli (szombat, 18.30).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!