Az úszópróba helyszíne a Csíki Csobbanó volt, a futást pedig a uszoda mellett kialakított pályán szervezték meg, az úszószámok a korosztályok függvényében 50 és 600 méter közöttiek voltak, a futótávok pedig 340 és 2300 méter között ingadoztak.
Az esemény alkalmával tartott helyszíni sajtótájékoztatón Trandafir Norbert, a verseny főszervezője elmondta, hogy
a gyermekek versenyén 96-an vettek részt, az ifik és a felnőttek viadalán azonban csak 12-en álltak rajthoz.
„Sajnos a kadet-, ifjúsági és az Elit kategóriában kevesen indultak, mert ugyanabban az időpontban triatlon verseny zajlott a Bözödi-tónál, kerékpárverseny Güdücön, és több más hasonló viadal az országban. A csíkszeredai versenyen a gyermekek vetélkedőjén népes volt a részvétel, és magas a színvonal, az ország szinte minden részéről érkeztek versenyzők.
Szerintem jó irányba halad az aquatlonsport, egyre népszerűbb. Ez hasznos, de az nem jó, hogy ugyanabban az időpontban, közeli helyszíneken, ugyanazon szövetség égisze alatt több hasonló verseny zajlik”
– hangsúlyozta az úszásban három olimpián induló, ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmes, valamint főiskolás vébén ezüstérmes Trandafir, akitől megtudtuk, hogy a csíki versenyről minden lényeges információ megtalálható ezen az oldalon, és szintén a szakszövetség honlapjára fogják majd feltenni a többfordulós TriKids, illetve Román Kupa hivatalos eredményeit.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!