Idén is nagyszámú résztvevőt vonzott Erdély egyik legnagyobb ilyen jellegű eseménye, hiszen hat országból közel 450 versenyző érkezett a Madarasi Hargitára. Az indulók a maraton (42 km), a félmaraton (21 km), a krossz (10 km) és a családi (5 km) távok közül választhattak.
A férfiak maratoni versenyét Simon István nyerte, aki 4 óra, 15 perc és 59 másodperc alatt teljesítette a távot, a nőknél pedig Mihaela Irimia ért célba elsőként, ideje 6 óra, 2 perc, 13 másodperc volt.
A félmaratoni távon a férfiaknál Gabriel Bularda, a nőknél Suciu Mónika bizonyult a legjobbnak. A krosszversenyben Péter Attila és Mihaela Cotonoglu a győztes.
A verseny meglepetése Lázár Noel volt,
aki 10 éves kora ellenére a kross távon indult, és összetettben a harmadik helyezést sikerült elérnie a felnőttek között.
Érdekesség, hogy a minden évben a családokat megmozgató Family távon idén is nagy volt az érdeklődés, 40 család közel 130 tagja fejezte be az 5 kilométeres, közel 200 méter pozitív szintkülönbséggel rendelkező szakaszt, amely a Madarasi Hargita csúcsát is érintette. Itt az utolsó beérkező is ugyanúgy örvendhetett mint az első, hiszen
a családi futam nem a versengésről szól, nincs időmérés, nincs rangsorolás, itt mindenki nyertes.
Annál is inkább, mivel minden család egy bőséges csomagot kapott a díjkiosztón, amely legfőképp a gyerekeket örvendeztette meg, de velük együtt szüleiket is.
illetve mennyire embert próbáló és csodás helyeken visznek végig az útvonalak, továbbá családias a hangulat, a család minden tagja megtalálja a maga kihívását, küzdhet céljai megvalósításáért.
A sikeres szervezés legfőképp a példaértékű csapatmunkának köszönhető, de a támogatók is minden évben örömmel állnak mellénk. Ez mindenkit feltölt, és szívvel lélekkel dolgozunk azon, hogy minden évben felejthetetlen élményekkel távozzanak a résztvevők” – nyilatkozta Ilyés Loránd, a Feel Good Sportegyesület elnöke.
A szervezők bizakodók a jövőre nézve, hiszen már arról lehetett értesülni, hogy jövő év augusztus utolsó hétvégéjén újra megrendezik a Hargita Trail Running terepfutó versenyt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!