A Godako Utánpótlás Kupa egyfajta erőfelmérő is minden évben, hiszen itt láthatják az edzők, szülők, hogy milyen fejlődést értek el a legkisebb ökölvívó gyerekek az ezt megelőző időszak edzései során. Itt, mint mindig, most is a legfiatalabbak, illetve nagyobbak, de az ökölvívást rövidebb ideje folytató gyerekek léptek szorítóba.
A gyergyószentmiklósi központnál nevelkedők mellett sepsiszentgyörgyi, baróti, kézdivásárhelyi és gyimesi gyerekek is kesztyűt húztak.
Az esemény hagyománya, hogy ilyenkor nem hirdetek győzteseket, mindenki egyforma elismerésben részesül, de Huszár Árpád vezetőedzőnek is alkalma van egy helyen szemtől szembe látni az egyesület alegységeiben dolgozó tanítványok teljesítményét.
A díjazásban az EGÖSK egyik fontos támogatója, Kovács Zoltán, illetve Gyergyószentmiklós nemrégiben újraválasztott polgármestere, Nagy Zoltán is szerepet vállalt.
A jó színvonalú mérkőzéssorozat után most sem maradhatott el az ilyenkor szokásos nagy csoportkép elkészítése.
Az itt látható gyerekekből többen ősszel már komoly téttel bíró mérkőzéseken is ringbe szállnak, a Magyar Ökölvívó Utánpótlás Bajnokságon.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!