Hirdetés

Egyéniben címet védene, párosban is felérne a csúcsra a székely világelső

Györgydeák Apor két aranyéremmel térne haza a világbajnokságról
Fotó: COSR/Cristian Nistor

Györgydeák Apor nagy várakozásokkal vágott neki a szerdán elkezdődött teqball-világbajnokságnak. A székelyudvarhelyi sportoló elmondása szerint az egyéni versenyben a címvédés mellett új társával párosban óriási meglepetést okoznának a thaiföldi viadalon.

2023. november 29., 11:22

A Góbék Teqball Team világelső játékosa férfi egyéniben Európa- és világbajnoki címvédőként várta a Bangkokban zajló megmérettetést, amely romániai idő szerint szerdán reggel már el is kezdődött számára.

Györgydeák Apor a legjobb 32 között kezdte meg menetelését, és fölényesen, 12:1, 12:4 arányban győzött a magyar származású, de kanadai színeket képviselő Kertész Róbert ellen.

Szeretném egyéniben megvédeni a címemet, nagyon boldog lennék, ha ez sikerülne, ezért dolgoztam egész évben. Mindent bele fogok adni, a sok befektetett munkának megérne a gyümölcse, ahogyan eddig is”

– fogalmazott Györgydeák Apor a Székely Sportnak.

Hirdetés

Hozzátette, nagyon jól sikerült a felkészülése, a mentáltréner is sokat segített, hogy fejben is koncentrált legyen, remek formában van és

százszázalékos állapotban érkezett meg a világbajnokságra, ami meglátása szerint az eddigi legnehezebb lesz.

Arra a kérdésre, hogy kit tekint a lenagyobb riválisának az aranyéremért zajló küzdelemben, úgy válaszolt, bár az utóbbi időben nem volt egyéni verseny, de ha a nyári, krakkói Európai Játékokból indul ki, akkor a francia Hugo Rabeaux lesz az első számú kihívója.

Természetesen a négyszeres világbajnok, magyarországi Blázsovics Ádámot is megemlítette, akit idén három mérkőzésből kétszer meg tudott verni, továbbá a tavalyi vb-döntőben legyőzött lengyel Adrian Duszak és egy thaiföldi ellenfél is megnehezítheti a feladatát.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Férfi párosban Györgydeák Apor a marosvásárhelyi Szilágyi Arnolddal indul. Mint mondta, nagyon bizakodók és motiváltak, hiszen jól egymásra tudtak hangolódni az elmúlt héten végzett közös edzéseken. A székelyudvarhelyi sportoló hangsúlyozta, nagyon jó csapatot fognak alkotni és óriási meglepetést akarnak okozni.

Az a célunk, hogy ott legyünk a végelszámolásnál és megnyerjük a világbajnokságot.

Persze, tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű, mert öt-hat csapattal is számolni kell. Az első két favorit a szerb és a magyar válogatott, de a brazilok, a lengyelek és a házigazda thaiföldiek is erősek” – mutatott rá.

Egyébként, a magyarországi Katz Balázs–Bányik Csaba alkotta kettős szinte minden nagy nemzetközi tornát megnyert ebben az évben, köztük az Európai Játékokat, míg a szerb Bogdan Marojevic és Nikola Mitro az előző két világbajnokságon nem találtak legyőzőre.

Ilyés Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team csapatvezetője úgy látja,

az elmúlt hetek formáját, az edzésteljesítményt és a fizikai állapotát tekintve, Györgydeák Apornak nagy esélye van a címvédésre, ami újabb óriási teljesítményt jelentene a klub számára.

Továbbá, nagyon optimisták lehetnek a férfi párost illetően is, és bízik benne, hogy kis szerencsével bravúros eredményt érnek el. Györgydeák és Szilágyi ugyan keveset edzettek együtt, de

előny lehet számukra, hogy nem játszottak hivatalos mérkőzést, így az ellenfelek nem is tudják elemezni a játékukat.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A romániai válogatottat továbbá női egyéniben az Európai Játékokon aranyérmes, marosvásárhelyi Barabási Kinga, női párosban a Góbék Teqball Team játékosai, a zetelaki Miklós Tünde és a nyikómalomfalvi Lakatos Kriszta, vegyesben Barabási Kinga és Szilágyi Arnold képviselik.

A dobogós helyekért küzdő Barabási Kinga legfőbb ellenfele az aktuális világbajnok, amerikai Caroline Greco és a magyarok kétszeres vb-győztese, Janicsek Zsanett lehet, de a francia Julien Amelie mellett a brazil és thaiföldi sportolókkal is számolni kell.

Vegyespárosban az utóbbi időben jó formát mutatott Barabási Kinga és Szilágyi Arnold joggal bízhatnak a sikeres szereplésben, míg női párosban a Miklós Tünde–Lakatos Kriszta duó célja a csoportból való továbbjutás lehet.

A szerdán elkezdődött bangkoki világbajnokságon csütörtökön és pénteken az összes kategóriában lejárnak a csoportmérkőzések és a negyeddöntők, majd szombaton a férfi és női egyéni, vasárnap a párosok és a vegyespárosok négyes döntőit rendezik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Petrolul–CFR, Bayern–Dortmund és Milan–Inter – a szombati sportműsor

A román Szuperligában a Petrolul a Kolozsvári CFR-t fogadja, a Serie A-ban Milan–Internazionale rangadót játszanak, a Bundesligában Bayern München–Borussia Dortmund következik. Pályán a Barcelona, az NB I-ben három mérkőzés lesz.

Az FK Csíkszereda fővárosi kiszállása nyitja a fordulót a Szuperligában

A Bukaresti Rapid otthonában játszik az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga péntek esti nyitómérkőzésén. A 2. Ligában Steaua–Dinamo SK párharcot rendeznek, a külföldi focimeccsek mellett tenisz, curling, röplabda és golf szerepel még a programban.

Több mint egy tucat világbajnoki aranyat nyertek a marosvásárhelyi lábteniszezők

Összesen tizenhárom aranyérmet szereztek a román válogatottat képviselő marosvásárhelyi sportolók a ciprusi Famagusztában rendezett FIFTA lábtenisz-világbajnokságon.

Kupameccset játszik a Sepsi OSK és az FCSB, kézi-BL és Virágok Ligája – a csütörtöki sportműsor

A labdarúgó Román Kupa csoportkörében a Sepsi OSK Chiajnán, az FCSB Besztercén vendégszerepel. Mérkőzéseket rendeznek a férfi kézilabda-BL-ben és a Virágok Liájában is.

Négy kategóriában is Csíkszeredában maradt a squash Román Kupa

A csíkszeredai Transylvanian Tenis Padel & Squash Klub adott otthont a 2026-os squash Román Kupának, amelyen az utánpótláskorú és a szenior sportolók mérték össze tudásukat. A házigazda klub versenyzői négy kategóriában szerezték meg az első helyet.

Kolozsvári derbi, udvarhelyi futsal, Liverpool–Chelsea – szerdán a tévében

A Román Kupa csoportkörében kolozsvári derbit játszik a CFR és az U, a Székelyudvarhelyi VSK futsalcsapata a Corvinul otthonában lép pályára. Az angol Ligakupában Liverpool–Chelsea, a Serie A-ban pedig Genoa–Juventus mérkőzés lesz.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!