A 22 éves úszó, aki az idei ötkarikás játékokon négy arany- és egy bronzérmet nyert, először érdemelte ki az elismerést. A 200 és 400 méter vegyes mellett 200 méter mellen és 200 méter pillangón – utóbbi számban Milák Kristófot megelőzve – diadalmaskodó Marchand csupán egyetlen szavazónál nem szerepelt a legjobb öt európai sportoló között.
Korábban mindössze két francia végzett a rangsor élén: 1960-ban az atléta Michel Jazy, majd 1967-ben és 1968-ban az alpesi síző Jean-Claude Killy.
A voksolás második helyén Tadej Pogacar végzett. A szlovén országúti kerékpáros idén megnyerte a Giro d'Italiát, a Tour de France-t és a világbajnokságot, erre pedig korábban csak a belga Eddy Merckx 1974-ben és az ír Stephen Roche 1987-ben volt képes.
Harmadikként ezúttal is a svéd rúdugró, Armand Duplantis zárt, aki a francia fővárosban világcsúccsal védte meg olimpiai bajnoki címét.
A tavaly győztes szerb teniszező, Novak Djokovic ezúttal 18. lett, pedig Párizsban megnyerte egyetlen hiányzó címét azzal, hogy olimpiai bajnok lett.
A 67. alkalommal megrendezett szavazáson, amelyen még sosem győzött magyar sportoló, ezúttal 21 európai hírügynökség, köztük az MTI vett részt.
1. Leon Marchand (francia, úszás) 155 pont
2. Tadej Pogacar (szlovén, országúti kerékpár) 148
3. Armand Duplantis (svéd, atlétika) 142
4. Jannik Sinner (olasz, tenisz) 113,5
5. Max Verstappen (holland, Forma-1) 71
6. Rodri (spanyol, labdarúgás) 53
7. Marco Odermatt (svájci, alpesi sí) 49
8. Jaroszlava Mahucsih (ukrán, atlétika) 43
9. Remco Evenepoel (belga, országúti kerékpár) 36
10. Nikola Jokic (szerb, kosárlabda) 35
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!