A nagyszabású rendezvényt a Góbék Teqball Team a Nemzetközi Teqball Szövetséggel (FITEQ), valamint egy spanyol partnercéggel közösen szervezi meg a Rákóczi Centerben. A versenyzők férfi egyes, férfi páros és vegyes páros kategóriákban küzdenek a tornagyőzelemért.
A Challenger Teqball League idén első alkalommal kerül megrendezésre, a rangos sorozat öt állomásból tevődik össze.
Székelyudvarhely mellett Santarém/Lisszabon, Málaga, Szombathely és Badalona/Barcelona szerepel a tornahelyszínek között.
A Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Teamhez igazolt a világ egyik legjobb játékosa, a varsói születésű Marek Pokwap. A fiatal lengyel szupersztár korábban már játszott a klub színeiben a kiemelt vietnámi és kínai tornán (amelyeken két harmadik és két ötödik helyet szerzett), a továbbiakban sportszerződésének köszönhetően hivatalosan is a Góbék leigazolt sportolója lett.
Marek Pokwap tornagyőztesként debütált éppen szülővárosában, a hétvégi varsói nemzetközi versenyen,
ahol lehengerlő játékkal győzte le a döntőben 12-6/12-9 arányban az aktuális világbajnok honfitársát, Adrian Duszakot.
A páros kategóriában lengyel csapattársával szintén bejutott a fináléba, ahol azonban alulmaradtak a világ- és Európa-bajnok Bányik Csaba-Katz Balázs magyarországi kettőssel szemben.
A lengyel fővárosban a Góbék Ilyés Szabolcs révén még szereztek egy ötödik helyet egyéniben, valamint a fiatal játékosok (Simó Bence, Máté Mátyás, Nagy-Varga Péter) a csoportkörben elért győzelmek mellett magyar, lengyel és ukrán válogatottak, illetve világ- és Európa-bajnokok elleni meccseken gyűjthettek hasznos tapasztalatot.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!