A fővárosban rendezett találkozó előtt mindkét alakulat hozta párharcait, így az idei kiírás derbije volt ez a párharc.
A nyitómeccsen viszonylag simán maradt alul a vendégek svéd légiósa, Sebastian Loso. Sokkal kiélezettebb volt György Szilárd találkozója, amelyet a döntő szettben tudott hozni az udvarhelyi asztaliteniszező, így összesítésben egyenlített az ISK-SZAK.
Két 3–1-es hazai siker követte ezt, Tamás Szabolcs és Loso is kikapott, így a Steaua érvényesítette a papírformát, összesítésben is 3–1-re diadalmaskodott.
A György István által irányított alakulat legközelebb december 11-én, vasárnap 16 órától játszik bajnoki meccset, akkor a városi sportcsarnokba a Besztercei VSK érkezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!