Teljesen új felállásban álltak asztalhoz a tengerentúli viadalon a székelyudvarhelyi sportolók, miután az egyéni világranglistát vezető Györgydeák Apor elhúzódó sérülése miatt nem utazhatott el az amerikai metropoliszba. Hiányában a csapatvezető Ilyés Szabolcs társa férfi párosban a mindössze 18 éves Levik Boldizsár volt, míg vegyespárosban a magyarországi Kota Gabriella oldalán játszott.
Férfi párosban Ilyés és Levik mind a négy mérkőzésüket megnyerték a csoportban, így kiemeltként jutottak be a legjobb nyolc közé. A negyeddöntős párharcot kiválóan indították az amerikai válogatott Dennis Correia és Santhy Montufar ellen, 12–1 arányban behúzták az első szettet. A vetélytársak hasonlóan válaszoltak, 12–3-mal kiegyenlítettek a második játékrészben.
A döntő játszma viszont szoros küzdelmet hozott, amelynek hajrájában a házigazdák 12–10-re győztek, így ők kerültek be a négyes döntőbe, a Góbék teqballosai pedig az ötödik helyen zártak.
Vegyespárosban az Ilyés-Kota kettős két győzelemmel az első helyen végzett a csoportban, majd a nyolcaddöntős mérkőzést is sikerrel vette egy amerikai-mexikói duó ellen. Aztán a legjobb nyolc között a világbajnoki ezüstérmes és első számú kiemelt brazil válogatott tagjai, a később döntőbe jutó Leonardo Londoso de Almeida és Vania Moraes da Cruz az útjukat állta, akikkel szemben 12:6, 12:9 arányban maradtak alul, így szintén az ötödik helyen végeztek.
A román válogatottat képviselő Ilyés Szabolcs hazatérése után Györgydeák Aporral folytatják a felkészülést a krakkói Európa Játékokra, ahol a teqball versenyszámokat június 28. és július 2. között rendezik.
A csapatvezető bízik benne, hogy jól halad Györgydeák felépülése, és teljes erőbedobással két hetet intenzíven tudnak közösen edzeni, így a legjobb formába kerülhetnek a kontinentális olimpiára, hiszen minden kategóriában az érmes helyezéseket célozzák meg.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!