„Az utolsó száz méteren vagyunk, a szervezés gőzerővel folyik, mindenki teszi a dolgát, igyekszünk, hogy mire megérkeznek a versenyzők, minden a helyére kerüljön” – mondta Ferencz Csaba. A benevezési határidő pénteken este 8 órakor jár le, így azután derül ki, hogy hány páros is áll majd rajthoz jövő hét végén. „Külföldről is nagyon nagy az érdeklődés. A végleges létszám a beiratkozás lejárta után derül ki, szerintem
nagyjából ugyanakkora lesz a mezőny, mint tavaly.
Az sem lesz gond, ha többen jelentkeznek, mivel megoldjuk, hogy mindenki elférjen a szervizparkban” – folytatta Ferencz.
A szervizpark továbbra is a II. Rákóczi Ferenc utca felső felében, illetve a Kossuth Lajos utcában lesz kialakítva, itt július 11., csütörtök reggel hat órától július 13., szombat este tíz óráig kell útlezárásra számítani.
Korábban már megírtuk, hogy környezetbarát ralira készülnek, idén a szervezők mobilvécéket helyeznek ki a szervizparkba, továbbá a hulladékot szelektíven fogják gyűjteni, ezeket a zsákokat a szemétszállító vállalat esténként hordja majd el. A pályákon pedig már nem használt gumikat tesznek ki a kanyarívekre – hogy ne hordják ki az útpadkát a versenyzők –, hanem szalmabálákat.
A rali környezetbarát elemei tovább bővültek. „Az egyik főtámogatónk, az Euro-Car Trading Kft. Toyota hibridautókat ad használatra a versenyigazgatóságnak, hogy a pályákon adandó dolgaikat minél zökkenőmentesebben meg tudják oldani. Az egyik helyi partnerünk, a KeroBike pedig elektromos bicikliket ad a versenyen szolgálatot teljesítő szervezők számára, hogy minél könnyebben és gyorsan meg tudjuk oldani a logisztikai dolgainkat. Nagyon szeretem a környezetet, a városban, ha tehetem, biciklivel vagy rollerrel járok.
– nyilatkozta a főszervező.
Újdonság, hogy idén a Visit Harghita telefonos applikációban is számtalan hasznos információt meg lehet majd tudni a versenyről. „Minden közösségi platformot ki szeretnénk használni, hogy az emberek megkapjanak mindent, amit a raliról tudni szeretnének. Terveink között szerepel, hogy a szuperspeciális mellett, ha megfelelő a térerő, a szentpáli szakaszt is élőben közvetítsük az interneten” – tette hozzá.
Július 11-én, csütörtökön délben tartják a Hargita Gyöngye Rali hivatalos sajtótájékoztatóját a Küküllő szállodában,
a megnyitó pedig aznap este nyolc órakor kezdődik a Márton Áron téren.
Pénteken reggel nyolc órától déli egy óráig külön autókategóriánként zajlik majd a shakedown, a tényleges verseny pedig délután fél háromkor kezdődik, akkor fog elindulni az első autó a szervizparkból az első gyorsasági szakaszhoz, a 29 km hosszú Bucsinra.
Ezután következik a 12 km-es libáni szakasz, majd a versenyzők visszatérnek Székelyudvarhelyre. Este 7 órakor kezdődik a városi gyors. A Dietrich Árpád-szuperspeciális nyomvonala sem változott: a szálloda, a Barátok temploma és a Művelődési Ház között fogják a ralisok elvarázsolni a szurkolókat.
Szombaton háromszor teljesíti a mezőny a Patakfalva, Szentpál és Lövéte gyorsasági szakaszokat. A főszervező elmondta,
idén sem lesz hermetikusan lezárva a versenypályák körüli zóna,
a három hurok között egy-egy órára megnyitják az utakat az autós forgalom számára. „Az útlezárásokkal és -felnyitásokkal kapcsolatos információkat is minden platformon közölni fogjuk, így az emberek eszerint tudják majd megszervezni a programjukat” – zárta a beszélgetést Ferencz Csaba.
A Hargita Gyöngye Rali részletes programja és további információk megtalálhatóak a sportesemény honlapján, illetve a közösségi oldalán.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!