Az előző heti kedvezőtlen időjárás sokáig bizonytalanságban tartotta a versenyzőket, félő volt, hogy a bőséges esőzések miatt meghiúsult zernyesti futamhoz hasonlóan ezúttal is le kell fújni a rajtot, azonban ez nem következett be, a szervezők jó minőségű pályát tudtak biztosítani a résztvevőknek.
Tompa Krisztián elégedetten nyilatkozott hétvégi teljesítményéről, a kvalifikáció során 2 másodpercet vert rá legfőbb riválisára, Căbăl George-re, és bár az első futamban másodikként rajtolt, a hatodik körben sikerült átvennie a vezetést, amit aztán nem engedett ki a kezéből. A második futamon már semmit sem bízott a véletlenre, ismét erős teljesítményt villantva rajt-cél győzelmet aratott, így összetettben 13 ponttal vezeti a rangsort egy fordulóval a bajnokság vége előtt.
Ördög Zoltán is osztotta háromszéki motorostársa véleményét a jó versenykörülményekről, számára is remekül alakult az erőpróba, jó ütemben motorozva mindkét futamon harmadikként ért célba, és összetettben is ezt a pozíciót foglalja el.
A bajnokság utolsó felvonását október 25–26-án bonyolítják le Ciolpani-ban, ahol nemcsak román bajnokot, hanem Balkán-bajnokot is avatnak egyúttal.
Román motokrossz-bajnokság, a 8. forduló végeredménye
MX1 géposztály: 1. Tompa Krisztián (Yamaha, Sugás Motoros Klub), 2. Căbăl George (KTM, Vectra Zărnești), 3. Ördög Zoltán (KTM, Top Cross TCS).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!