Edzeni jó – ez a neve annak a csapatépítő edzőtábornak, amelyet július 7–13. között a Csíkszeredai Koka’s Sportegyesület 6–12 éves kis cselgáncsozók számára szervez. Olyan sportolókról van szó, akik 2014 óta számos országos, regionális és helyi versenyen értek el kiemelkedő eredményeket, több alkalommal szereztek első és második helyezéseket csapatversenyben is – tájékoztatott Sinka Szabolcs
Az edző hétévesen ismerkedett meg a cselgánccsal, és azóta is hűséges maradt a sportághoz, minden évben kitűnő eredményekkel térve haza veterán országos, európai- vagy akár világbajnokságokról.
Sinka Szabolcs negyedik éve edzi a Koka’s csapat 5–12 éves sportolóit. Edzőtársával, Albert Csabával jelenleg két haladó és két kezdő csoporttal foglalkoznak. Az edzőtáborban a technikai gyakorlatok elsajátítása mellet a szabadidőben, a tevékeny pihenés érdekében végzett játékos és mozgásos tevékenységeken van a hangsúly.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!