A brassói egyesület honlapján szereplő hivatalos indoklás szerint Penzes, valamint Ondrej Rusnak másodedző szerződését a csapaton belül az utóbbi hónapokban felgyülemlett feszültségek miatt bontották fel.
A közleményben megköszönték a vezetőedző munkáját, ugyanakkor megjegyzik, hogy
továbbra is Penzes marad a román válogatott szövetségi kapitánya.
A szlovák edzővel a kispadon a válogatott 2019 tavaszán aranyérmet szerzett a Tallinnban rendezett divízió I/B csoportos világbajnokságon, ezzel feljutott a második értékcsoportba.
A Brassói Corona Penzes irányításával a harmadik helyen zárt az Erste Liga alapszakaszát, majd a középszakaszt is, a brassóiak az ellenfélválasztáson a Gyergyói Hoki Klubot jelölték meg negyeddöntős vetélytársuknak.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc hétfőn 18.30-tól kezdődik Brassóban, ahol a csapatok 24 órával később is összecsapnak.
Megfordult az NHL-ben
A brassói jégkorongcsapat új edzője a 61 éves Dave MacQueen, aki 1996-1998 között másodedzőként dolgozott a Tampa Bay Lightning alakulatánál. Az NHL-es kaland után az OHL juniorligában folytatta edzői karrierjét, majd 2012-ben átvette az osztrák bajnokságban (EBEL) érdekelt Dornbirner EC-t, amelyet egészen a tavalyi szezonig irányított.
A Corona honlapja azt írja, MacQueen segédje másodedző-játékosként Zsók Levente lesz.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!