A magyar színeket képviselők közül aranyérmet nyert Vészi Klára (F4-korcsoport, 63 kg-os súlycsoport) és Sinka Szabolcs (M2, 66 kg), ezüstérmes lett Zatik József (M6, 73 kg) és Szőcs László (M5, +100 kg), míg Göndöcs Attila (M5, 60 kg), Horváth Tamás (M4, 100 kg) és
Novák Szilvia (F3, 48 kg) bronzérmet szerzett.
A hét érmes közül ketten székelyföldiek,
az aranyérmes Sinka Szabolcs és az ezüstérmes Szőcs László csíkszeredai. Sinka a 35-40 évesek (M2), Szőcs pedig az 50-55 évesek (M5) korosztályában indult.
A judoinfo.hu beszámolója szerint „mennyben és pokolban is járt Sinka Szabolcs, aki végül négy győzelemmel védte meg Európa-bajnoki címét”. A francia Pasquier elleni fináléban vazaris előnyt szerzett, s ezt próbálta megőrizni a küzdelmi idő végéig. Csakhogy Pasquier az utolsó pillanatokban le tudta borítani a magyart, a bíró karja a magasba lendült, így úszott el egy pillanat alatt a diadal.
Csakhogy a zsűri időközben vissza-visszajátszotta az esetet,
s végül vazarira módosította a francia pontját, így hosszabbítás következett. Ezt Sinka Szabolcs bírta jobban idegekkel, s végül megnyerte az egyszer már megnyert, majd elveszni látszott csatát”.
Szőcs László egy francia és egy spanyol óriás legyőzésével jutott be a fináléba, ahol bírói döntés után moldovai riválisa nyert, Szőcs pedig a dobogó második fokára állhatott.
A spanyolországi veterán Európa-bajnokság egyéni küzdelmeiben harmincöt ország 778 cselgáncsozója vett részt, az éremtáblázat első helyén Franciaország (20 arany, 22 ezüst, 46 bronz) végzett, megelőzve Oroszországot (13, 9, 7) és a házigazda Spanyolországot (10, 6, 10). Magyarország (2, 2, 3) a tizenkettedik helyen zárta a kontinensbajnokságot.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!