Az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere elmondta, hogy a 2022-es esztendőben két országos szintű sportversenyt terveztek Hargitafürdőre: a hétvégi téli duatlon- és triatlonbajnokságot, illetve nyáron a Tolvajos-tető és Hargitafürdő között, a 138A jelzésű megyei úton esedékes hegyi autós gyorsulási bajnokságot.
A téli triatlonban sorrendben terepfutásból, hegyikerékpározásból és sífutásból áll a bajnokság, a téli duatlonban pedig a kerékpározás után újra egy futópróba vár a versenyzőkre. Mindegyik szám esetében hegyi körülmények nehezítik a versenyzők dolgát. Korodi elmondta, hogy jó hóviszonyok vannak Hargitafürdőn, szép versenyre van kilátás.
– nyilatkozta a polgármester.
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala csak partnere a bajnokságnak, ennek főszervezője a sepsiszentgyörgyi Koncz Alexandru vezette VO2MAX Sportklub.
Koncz a világhálón jelentkezett be a sajtótájékoztatóra, és elmondta, hogy a járványügyi megszorítások ellenére tíz klub közel 80 sportolója nevezett be a bajnokságra.
A főszervező felhívta a versenyzők figyelmét, hogy a szabályok szerint csak MTB, azaz hegyikerékpárral lehet rajthoz állni.
A szervezők közleménye szerint a következő korosztályok számára írták ki a versenyt: Elit kategória, illetve 11–13, 14–15, 16–19, 20–29, 30–39, 40–49 évesek korosztálya és 50 éven felüliek. A téli duatlonban a futópróbák 2 és 4 km közöttiek, a kerékpárverseny hossza pedig 5,8 km. Téli triatlonban a terepfutás korosztálytól függően szintén 2 és 5 km között ingadozik, a kerékpáros próba 5,8 km, a sífutás távja pedig 2 és 5 km közötti.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!