A kétszeres Európa-bajnok a hosszadalmas – fellebbezésekkel tarkított – eljárási procedúra lezárása nyomán kapta meg csak most a fegyelmi büntetését, amely megbukásának időpontjától, 2018 végétől érvényes.
A 27 éves súlyemelő harmadszor bukott meg a doppingteszten. Az első esetben a moldovai születésű Iovu 2012-ben, Londonban szülőhazája színeiben nyert bronzot az ötkarikás játékokon a nők 53 kilogrammos kategóriájában, utóbb azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megfosztotta őt érmétől. A következő évben – országváltást követően – már Azerbajdzsánt képviselve bukott meg egy doppingteszten. A 2018-as türkmenisztáni világbajnokságon már aktuális hazájának, Romániának szerzett harmadik helyet lökésben az 55 kilósok súlycsoportjában, de a vébén adott mintájában megint tiltott szert találtak, ezért bűnhődik most a nyolc esztendőre szóló eltiltással.
Iovu az Európa-bajnoki címeit 2012-ben és 2016-ban szerezte.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!