Kedden délután Piatra Neamțon lépett pályára a román futsalválogatott vb-selejtezőn. A Robert Lupu által irányított együttes a jövő évi litvániai tornára való kijutást célozta meg, ehhez első lépésben a négyes csoport első két helyén kell végeznie.
Az első ellenlábas Hollandia volt. A házigazdák már az elejétől nyomás alatt tartották őket, mégis egy eladott átadást elcsípve a vendégek szerezték meg a vezetést az 5. percben.
A válasz gyorsan érkezett, Mimi Stoica lőtte ki a jobb felsőt egy szögletet követően (1–1). Bár, továbbra is a sárga mezesek voltak fölényben, egállal mentek vissza az öltözőbe a csapatok.
A második félidőben is a románok irányítottak, több gólhelyzetet is kidolgoztak, ezek kimaradtak, nem született találat, így pontosztozkodással zárult a párharc.
A románok csütörtökön az albánokkal mérkőznek 19 órától, a meccset élőben közvetíti a FRF TV Youtube-csatornája.
A magyar válogatott is elkezdi szereplését a vb-selejtezőn, a Turzó József által irányított együttes Olaszországban az angolokkal játszik a nyitómeccsen.
Teremlabdarúgó vb-selejtező
Románia–Hollandia 1–1 (1–1)
Gól: Mimi Stoica (9.), illetve Velseboer (5.).
A csoport másik meccsén:
Kazahsztán–Albánia 4–0 (1–0).
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!